Székelyföldi lovasbajnokság a cél

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Pénteken, Gyergyószentmiklóson kerül sor az első székelyföldi lovas konferenciára. A tervek szerint itt a lovas sportágak jövője szempontjából lényeges megegyezések születhetnek, itt tehetik le az alapjait a székelyföldi lovas szövetségnek, de önálló székelyföldi bajnokság megszervezését is tervezik.

Gergely Imre

2009. november 26., 17:262009. november 26., 17:26

2009. december 01., 09:062009. december 01., 09:06

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Hagyományörző huszárok, díjlovaglók, fogathajtók. Közös bennük a lótartás, a lovak szeretete. Vannak köztük különbségek, de még több, ami közös. A lótartással, lovas sporágakkal foglalkozóknak már volt közös seregszemléje, ugyancsak itt Gyergyószentmiklóson, az eddig kétszer sora került Lovasnapokon. Ez azonban amellett, hogy a lovasok bemutatkozhattak a közönségnek, sokak számára szép élményt nyújtva, nem adott lehetőséget arra, hogy közös asztalnál átbeszélhessék gondjaikat, hogy egymást segítve kereshessék a további fejlődés lehetőségeit. Nos erre lesz jó az első székelyföldi lovas konferencia.

A pénteken sorra kerülő rendezvényhez hasonlóra nemhogy Székelyföldön, de az egész országban nem volt még példa.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A gyergyószentmiklósi Krigel Sportklub és a Hargita Megye Tanácsának szervezésében sorra kerülő székelyföldi lovas konferencián több, mint nyolcvan résztvevőre számítanak. Itt nemcsak a lovas sportokban érdekeltek lesznek jelen, de Háromszék, Hargita és Maros megyék elöljárói, helyi önkormányzati vezetők is fontosnak tartják az eseményt, részt kívánnak venni a lovastársadalom jövőképének formálásában - közölte Bajkó Tibor (fotó), a Krigel Sportklub vezetője.

Az esemény fő céljait öt pontban foglalták össze a szervezők. Ebből négy mindenképpen hasznos lehet mindazok számára, akik résztvesznek a konferencián. A székelyföldi lovas sportok jövőképének kialakítása – megbeszélése. A székelyföldi helyi és megyei önkormányzatok támogatásával szervezhető lovas rendezvények és versenyek lehetőségei. A székelyföldi lovas sportok fejlesztése és profi szintre való emelése. A székelyföldi lovas sportokban használt lóállomány jobb megismerése.

Az ötödik pont viszont egy igazi újdonságot jelent. Itt tehetik le az alapjait az önálló székelyföldi bajnokságnak. Ez nemcsak a vidékünkön legnépszerűbb fogathajtókra érvényes, hanem a díjlovaglókra, vagy a távlovaglókra is. Ezzel párhuzamosan tervezik a Székelyföldi Lovas Szövetség megalapítását is. A székelyföldi lovaskonferencián, az Anda panzióban pénteken délelőtt szakmai előadásokra kerül sor.

Bartha Róbert a szakszerű lótenyésztésről beszél, Gábos Béla: A Székelyföldi ugrólovazás és a távlovaglás helyzetát ismerteti. Dr  Antal István az arab lovakról, Dr. Kelemen Attila pedig a lipicai lóról tart előadást. Romfeld János felszólalásánal témája az egyesületek szerepe a lótenyésztésben  lesz, Kurdics Mihály pedig a pónilovakról fog beszélni.

A konferencia legrangosabb vendége, Borka József a Fogathajtás és Díjhajtás témakörben értekezik. Borka Józsefről tudni kell, hogy ő a világ hét legképzettebb lovas bíróinak egyike,  világszinten elismert szaktekintély a lovas sportokban. Délután fórumra kerül sor, ahol például a fogathajtás, lótenyésztés, huszár hagyományok, nemzeti lovas hagyományok témakörben folynak majd szakmai viták.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
2026. június 04., csütörtök

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért

Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért
Hirdetés
2026. június 02., kedd

Mától osztják a fűtés- és energiatámogatásokat Gyergyószentmiklóson

Osztják a fűtés- és energiatámogatásokat Gyergyószentmiklóson: június 2. és 4. között vehetik át a jogosultak a fűtéstámogatást, közismert nevén a „fapénzt”, valamint az energia-kiegészítő juttatást, az úgynevezett „butéliapénzt”.

Mától osztják a fűtés- és energiatámogatásokat Gyergyószentmiklóson
2026. június 01., hétfő

Folytatódik a dűlők kataszteri felmérése Gyergyószentmiklóson 

Folytatódik Gyergyószentmiklós külterületeinek általános kataszteri felmérése: június 2. és 5. között több dűlőben és az ipari zóna belterületein végeznek helyszíni méréseket.

Folytatódik a dűlők kataszteri felmérése Gyergyószentmiklóson 
2026. június 01., hétfő

Megszorítások és beruházások között egyensúlyoznak a gyergyószéki községek

Kötelező megszorítások és fejlesztések egyszerre határozzák meg Gyergyóremete, Gyergyóalfalu és Gyergyócsomafalva idei költségvetését. A beruházások folytatódnak, de a működtetés egyre nehezebb.

Megszorítások és beruházások között egyensúlyoznak a gyergyószéki községek
Hirdetés