
Fotó: Gergely Imre
Pénteken, Gyergyószentmiklóson kerül sor az első székelyföldi lovas konferenciára. A tervek szerint itt a lovas sportágak jövője szempontjából lényeges megegyezések születhetnek, itt tehetik le az alapjait a székelyföldi lovas szövetségnek, de önálló székelyföldi bajnokság megszervezését is tervezik.
2009. november 26., 17:262009. november 26., 17:26
2009. december 01., 09:062009. december 01., 09:06
Fotó: Gergely Imre
Hagyományörző huszárok, díjlovaglók, fogathajtók. Közös bennük a lótartás, a lovak szeretete. Vannak köztük különbségek, de még több, ami közös. A lótartással, lovas sporágakkal foglalkozóknak már volt közös seregszemléje, ugyancsak itt Gyergyószentmiklóson, az eddig kétszer sora került Lovasnapokon. Ez azonban amellett, hogy a lovasok bemutatkozhattak a közönségnek, sokak számára szép élményt nyújtva, nem adott lehetőséget arra, hogy közös asztalnál átbeszélhessék gondjaikat, hogy egymást segítve kereshessék a további fejlődés lehetőségeit. Nos erre lesz jó az első székelyföldi lovas konferencia.
A pénteken sorra kerülő rendezvényhez hasonlóra nemhogy Székelyföldön, de az egész országban nem volt még példa.
Fotó: Gergely Imre
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.
Osztják a fűtés- és energiatámogatásokat Gyergyószentmiklóson: június 2. és 4. között vehetik át a jogosultak a fűtéstámogatást, közismert nevén a „fapénzt”, valamint az energia-kiegészítő juttatást, az úgynevezett „butéliapénzt”.
Folytatódik Gyergyószentmiklós külterületeinek általános kataszteri felmérése: június 2. és 5. között több dűlőben és az ipari zóna belterületein végeznek helyszíni méréseket.
Kötelező megszorítások és fejlesztések egyszerre határozzák meg Gyergyóremete, Gyergyóalfalu és Gyergyócsomafalva idei költségvetését. A beruházások folytatódnak, de a működtetés egyre nehezebb.