Hirdetés
Hirdetés

Szegény és hátrányos helyzetű gyerekek számára biztosítják az oktatást

Tanulás a Rozmaring Nappali Központban •  Fotó: Marosvásárhelyi szociális igazgatóság

Tanulás a Rozmaring Nappali Központban

Fotó: Marosvásárhelyi szociális igazgatóság

A Marosvásárhelyi Szociális Igazgatóság azoknak a 3 és 10 éves kor közötti gyerekeknek nyújt támogatást a Rozmaring Nappali Központban, akik szűkös anyagi körülmények között élnek, egyik vagy mindkét szülőjük külföldön dolgozik, súlyosan beteg vagy elhunyt szülők gyerekei, és akik a hátrányos helyzetük miatt nem járnak vagy nem járhatnak óvodába, iskolába.

Antal Erika

2021. augusztus 03., 16:072021. augusztus 03., 16:07

A nagycsaládokból, egyszülős, szervezetlen családokból, hátrányos anyagi helyzetben élő családokból származó gyerekek felkarolását vállalja a szociális igazgatóság, amely

a szeptemberi iskolakezdésig várja a hozzátartozókat, szülőket, nagyszülőket, gyámokat, hogy írassák be óvodás- vagy kisiskolás korú gyermekeiket a Rozmaring Nappali Központba.

Ahogy Andreia Moraru, a Marosvásárhelyi Szociális Igazgatóság vezetője a Székelyhonnak elmondta, az a cél, hogy

azoknak veszélyeztetett kisgyerekeknek tegyék lehetővé a tanulást, az óvodába és iskolába járást, akiknél fennáll a veszély, hogy anyagi és pénzügyi forrásaik hiányában kimaradnak az oktatási rendszerből.

A szegénységből vagy mélyszegénységből csak a tanulás és a kitartó munka által lehet kilépni, ebben szeretnének segítséget nyújtani a programmal.

Hirdetés

A program keretében a kicsiket kisbusz szállítja minden reggel a központba, illetve délután onnan haza. Napi kétszeres étkeztetést biztosítanak számukra, a tanítás mellett a szocializálódásukra is figyelmet fordítanak:

tanácsadásban, iskolai és szakmai orientációban is részesítik őket, amennyiben szükség tanfelszerelést is biztosítanak számukra, illetve ruha- és cipőadományt is.

Ugyanakkor, a Szülők és Gyermekek Tanácsadó és Támogató Központja révén tanácsadást, tájékoztatást és szülői oktatást nyújtanak a szülőknek is a családi kapcsolatokat érintő pszichoszociális nehézségek kezelésére – magyarázta Andreia Moraru.

Nagy az érdeklődés

A rendkívül alacsony jövedelmű családokból, nagycsaládokból, illetve egyszülős családokból származó gyermekek lehetnek a program kedvezményezettjei, mondta az igazgató.

Olyan gyerekeket várnak, akiknek egyik vagy mindkét szülője külföldön dolgozik, azokat, akiket egyedülálló szülő vagy rokonok, nagyszülők nevelnek, a súlyosan beteg vagy elhunyt szülők gyermekeit, a nem megfelelő körülmények között élő, vagy akár rögtönzött lakásban élő kicsiket, illetve olyanokat is, akiknél, a rizikó- és krízishelyzetben levő családoknál, fennáll a gyermekek intézménybe utalásának kockázata.

Ahogy érdeklődésünkre az igazgató elmondta, már 90 gyereket írattak be a központba, ahol a tanévnek megfelelő program szerint foglalkoznak velük, betartva a vakációs szünidőket is. Az idei tanévzáró után júliusban még vakációs programot, egyfajta Iskola másként tevékenységet is szerveztek számukra.

Iratkozni a Marosvásárhelyi Rozmaring Nappali Központ Ludas utca 29. szám alatti székhelyén lehet, hétfőtől péntekig, naponta 8–13 óra között.

 Bővebb tájékoztatás a 0365-804 850-es telefonszámon, hétfőtől péntekig, naponta 8–13 óra között igényelhető. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

Kibertámadás érte a román vízügyi igazgatóságot, a hackerek váltságdíjat követelnek

Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) vasárnap este figyelmeztetett, hogy ransomware típusú kibertámadás történt a román vízügyi igazgatóság több intézménye és szervere, valamint az ország 11 területi vízügyi igazgatósága közül 10 ellen.

Kibertámadás érte a román vízügyi igazgatóságot, a hackerek váltságdíjat követelnek
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Elfújja a szél?

A decemberi fordulat utáni első napokban itthon hokibotokkal védték a terroristáktól a tömbház udvarát a férfiak, pontos beosztás alapján, amelyet mindenki igyekezett betartani.

Elfújja a szél?
Elfújja a szél?
2025. december 22., hétfő

Elfújja a szél?

2025. december 22., hétfő

Nicușor Dan referendumot kezdeményez a bírák és ügyészek körében, az ellenzék az államfő felfüggesztését kéri

„Referendumot” kezdeményez Nicușor Dan államfő a bírák és ügyészek körében szakmai szervezetük, a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) működéséről, felvetését azonban ellenzéki képviselők egy csoportja alkotmányellenesnek tartja.

Nicușor Dan referendumot kezdeményez a bírák és ügyészek körében, az ellenzék az államfő felfüggesztését kéri
2025. december 21., vasárnap

Néma, gyertyafényes kiállás a ditrói kórházért

Néma kiállás a ditrói kórházért – ezzel a mottóval hívták az embereket vasárnap délutánra a helyi plébániához. A kórházépület tulajdonosa, a katolikus egyház igényeit a használó intézmény nem tudja teljesíteni, ezért a kórházat bezárták.

Néma, gyertyafényes kiállás a ditrói kórházért
Hirdetés
2025. december 21., vasárnap

Augusztusban folytatódik a Száz év magány sorozatadaptációja

Egy poszter közzétételével, hivatalos oldalán jelentette be a Netflix, hogy 2026 augusztusában folytatódik a Nobel-díjas Gabriel García Márquez leghíresebb regénye, a Száz év magány alapján készült sorozatadaptáció.

Augusztusban folytatódik a Száz év magány sorozatadaptációja
2025. december 21., vasárnap

Harminchat év szabadság után itt tart Románia

Nicușor Dan államelnök vasárnap koszorút helyezett el az 1989-es forradalom hőseinek fővárosi emlékművénél. Ilie Bolojan kormányfő pedig üzenetet tett közzé.

Harminchat év szabadság után itt tart Románia
2025. december 21., vasárnap

Két földrengés is volt vasárnap

Két enyhe földrengés következett be vasárnap reggel Buzău megyében Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet.

Két földrengés is volt vasárnap
Két földrengés is volt vasárnap
2025. december 21., vasárnap

Két földrengés is volt vasárnap

Hirdetés
2025. december 21., vasárnap

Lebilincselő olvasmányok, amelyekkel ráhangolódhatunk a karácsonyra

Varázslatos mesék a gyerekeknek, megható szerelmi történetek és izgalmas krimik a felnőtteknek – az ünnepi időszakban számos tematikus olvasmány közül válogathatunk. Összeállításunkban a székelyföldi könyvtárak karácsonyi ajánlójából mazsolázunk.

Lebilincselő olvasmányok, amelyekkel ráhangolódhatunk a karácsonyra
2025. december 21., vasárnap

Most jön a leghosszabb éjszaka

Vasárnap kezdődik a csillagászati tél, a napforduló délután 5 óra 3 perckor lesz. A téli napforduló az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legnagyobb szögben „hajlik el” a Nap sugaraitól.

Most jön a leghosszabb éjszaka
Most jön a leghosszabb éjszaka
2025. december 21., vasárnap

Most jön a leghosszabb éjszaka

2025. december 21., vasárnap

Avatar: Tűz és hamu – hiába a lenyűgöző látvány ha majdnem ugyanazt nézzük mint három évvel ezelőtt

Ezt a filmet három éve már láttam – futott át többször is az agyamon az Avatar most mozikba került Tűz és hamu (Fire and Ash) alcímet kapó, harmadik felvonásának nézése közben. Kritika.

Avatar: Tűz és hamu – hiába a lenyűgöző látvány ha majdnem ugyanazt nézzük mint három évvel ezelőtt
Hirdetés