Az idei első, január 27-én 12 órakor kezdődő tanácsülést megelőzően Szász Jenő, az MPP székelyudvarhelyi elnöke az alpolgármesteri pozíciójából való leváltása apropójára sajtótájékoztatót hívott össze.
2011. január 27., 16:492011. január 27., 16:49
2011. február 07., 13:402011. február 07., 13:40
„A személyes érintettség jogán hívtam ide önöket, hogy ismertessek néhány szempontot. Legfontosabb az, hogy álláspontunk szerint a legutóbbi időközi önkormányzati választás következtében az alpolgármesteri tisztség a Magyar Polgári Pártnak jár, legalábbis a választási eredmények erre jogosítanak fel” – kezdte Szász. A polgáriak elnöke a következőkben elmondta, a pártot nem érte meglepetésként a „polgármesteri tisztogatás”. „Azt láttuk, hogy a városházától gyakorlatilag elküldték a jóravaló, jól felkészült, értelmes embereket, kezdve a személyzeti osztály vezetőjétől, Szilágyi Gabriellával, a főkönyvelő asszonnyal folytatva, végül pedig a tömeges elbocsátással bezárólag” – magyarázta előbbi állítását Szász. Megjegyezte, tarthatatlannak véli, hogy a polgármesteri hivatal környékére felszerelt kamerákkal „az embert megfigyelik, lehallgatják, titkosszolgálati módszereket vetnek be”.
A tanácsülés 18. napirendi pontja, alpolgármesteri tisztségéből való leváltása kapcsán elmondta: „Én elvégeztem, és továbbra is el fogom végezni a rám háruló feladatokat. Tehát alpolgármesteri teendőimet elláttam. Az egészen más kérdés, hogy kevés teendőt kaptam.” Szász Buntával való azon egyezségéről is beszámolt, miszerint a polgármesteri hivatal akkor állja az alpolgármester utazási költségeit, ha a delegációkat Bunta látja el kézjegyével. „Én ehhez tartottam is magam, egyetlen alkalommal sem kértem semmifajta költségtérítést a városházától” – tette hozzá az MPP elnöke.
Szász a továbbiakban beszámolt arról, hogy tavaly tett ígérete szerint 2010 második felétől alapítványoknak adományozta, adományozza alpolgármesteri fizetését. „Segítettem egy udvarhelyi tanárt magyarországi orvosi kezelése és vizsgálatainak ügyében 200 000 forinttal, támogattam az Euphónia Egyesületet 1500 lejjel, támogattam a polgármesteri hivatal szakszervezetét, az Örökség Egyesületet 500 lejjel, az autista egyesületet 1000 lejjel, a Harmónia Egyesületet ugyancsak 1000 lejjel és az alapítványnak 4200 lejt adtam adományba. Ez összeadva 12 000 lejt tesz ki, az alpolgármester fizetése pedig 2100 lej. Én ezt az elmúlt hat hónapban adományokra szántam” – fejezte be ismertetőjét Szász Jenő, végszóként megjegyezve: az RMDSZ nagyon jól tudja, hogy amit tesz, az csak egy politikai játszma, meghurcolás.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!