
A javításra váró útszakasz. Kátyúk akadályozzák a közlekedést
Fotó: Sándor Csilla
Még nem tudták elkezdeni a Csíkszeredához közeli, erdőalji katonai egységhez vezető út javítását, mert a szükséges anyagmennyiség kapcsán nézeteltérések vannak. A javításra azért van szükség, hogy a mentőautók akadálytalanul megközelíthessék a helyszínt, ahol a rohammentő-szolgálat helikopterei landolhatnak.
2017. október 05., 10:382017. október 05., 10:38
2017. október 06., 09:242017. október 06., 09:24
A hegyivadász-zászlóalj és a Hargita megyei önkormányzat már tavaly megállapodott arról, hogy a rohammentő-szolgálat (SMURD) légi szállítóeszközei landolhatnak a katonaságnál kialakított helikopter-leszállóhelyen, amely világítással is rendelkezik, így sötétben is igénybe vehető. Az Erdőaljától, a 13A országúttól odáig vezető út állapota viszont most is ugyanolyan, mint akkor –
így a szakasz nem alkalmas a súlyos állapotú betegek szállítására.
Az út megjavítása ezért is fontos lenne, viszont az idén nyárra tervezett munkálat, amelyet a Hargita megyei és a csíkszeredai önkormányzat közösen finanszíroz, még nem kezdődött el. Korábban egy kiegyenlítő réteg elhelyezését, illetve egy négy centiméteres vastagságú aszfaltszőnyeg elterítését tervezték, viszont kifogások merültek fel. Mint Borboly Csabától, a megyei önkormányzat elnökétől megtudtuk, a munkálat műszaki ellenőri feladatát ellátó cég gondolkodási időt kért, és csak most írta alá a szerződést. Hozzátette,
erről máig várják a visszajelzést. „Ha pozitív a jelzés, másnap neki tudunk fogni, ha nem, akkor kénytelenek leszünk megnézni a folytatás lehetőségét jogi úton is, ami akár a közbeszerzés érvénytelenítését is jelentheti” – magyarázta az elnök.
Borboly azt is elmondta, hogy a munkálat kivitelezését akadályozza a Hargita Megyei Számvevőszék sem jogilag, sem műszakilag alá nem támasztott feltételezése arról, hogy a kiegyenlítésre, mélyedésekbe szánt aszfaltmennyiséget hogyan számolják el. „Ennek következtében a műszaki ellenőr az újabb munkát megkérdőjelezte, márpedig anélkül nem tudunk kezdeni. Noha a számvevőszéki megállapítással nem értünk egyet, nem lehet figyelmen kívül hagyni” – részletezte az elnök, aki szerint
Borboly hozzátette, a közbeszerzési eljárást lefolytatták, a szükséges pénz rendelkezésre áll. Hangsúlyozta, az útjavítás után a hegyivadászegységnél lévő helikopter-leszállóhely használata csak ideiglenes megoldást jelent a rohammentő-szolgálat számára, a cél a megyei sürgősségi kórház közelében kialakítani a leszállóhelyet.
Ötszázezer lejt költenek
Az 1,2 kilométer hosszúságú útszakasz felújításának összértéke 509 ezer lej, ennek tíz százalékát Csíkszereda helyi önkormányzata, 90 százalékát pedig a megyei tanács biztosítja, a két intézmény által megkötött együttműködési szerződés alapján. A szerződés értelmében télen a hóeltakarítást is a városnak kell biztosítania.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
Három helyszínen tartottak házkutatást szerdán egy gyermekpornográfiával kapcsolatos bűnügyben a Maros megyei szervezett bűnözés elleni rendőrök. Négy személyt vettek őrizetbe a Bukarestben, Kolozsváron és Suceava megyébe kiterjedő akcióban.
Siegfried Mureșan szerdán kijelentette, hogy a politikai válság megoldásának legegyszerűbb módja a kormánya beiktatása.
Siegfried Mureșan szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy kormányprogramjában szerepelni fog a közalkalmazotti bérek emelése és a nyugdíjak indexálása is.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat elérhetővé.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy kormányában három miniszterelnök-helyettes lesz, egy-egy az őt hivatalosan támogató Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ részéről.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
szóljon hozzá!