
Fotó: Haáz Vince
Nagyjátékfilmmel és közönségtalálkozóval kezdődik szerdán délután Marosvásárhelyen a 31. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál, amelynek a Kultúrpalota ad otthont, öt napon keresztül.
2023. november 01., 11:102023. november 01., 11:10
A versenyprogramba benevezett rövid és kisfilmeket csütörtökön és pénteken 14 óra 17.45 között, szombaton pedig 10-19.15 óra között lehet megtekinteni a Kultúrpalota nagy- és kistermében. A részletes programot és a vetített rövidfilmek sorrendjét tanulmányozni lehet a fesztivál honlapján.
A fesztivál programja szerdán, 17 órakor az Északnak című thriller vetítésével indul. Az alkotás Mihai Mincan nagyjátékfilmje, mely igaz történeten alapul. Ezt követi 19.15-től Szederkényi Olga dokumentumfilmje, a Böll közlegény megmentése. A Nobel díjas Heinrich Böll 1944-ben sebesültként néhány hónapon át Sepsiszentgyörgyön, Debrecenben és Szentesen lábadozott, erről az időszakról szól a dokumentumfilm.
A Mount Everest első magyar meghódítója, Erőss Zsolt társával együtt eltűnt a Himalájában 2013-ban. Csoma Sándor rendező első nagyjátékfilmjében, a Magasságok és mélységekben a csíkszeredai születésű hegymászó, Erőss Zsolt feleségének szemszögéből mutatja be a történetet. A filmet szerdán 20.45-től vetítik a nagyteremben.

A gyászfeldolgozás folyamatán visz végig a néhai Hópárduc, Erőss Zsolt feleségéről szóló film. Csoma Sándor alkotása empátiával, de ugyanakkor nyers kendőzetlenséggel mutatja be Sterczer Hilda azon életszakaszát, amikor élete párja a hegyen maradt.
A második nap egyetlen játékfilmje a 2022-ben bemutatott Nyugati nyaralás című magyar krimi-vígjáték Tiszeker Dániel és Lévai Balázs rendezésében, Mészáros Máté és Pokorny Lia főszereplésével. A film csütörtökön 20 órától kezdődik.
Pénteken, 16 órától a kisteremben vetítik Oláh Kata Aki legyőzte az időt című dokumentumfilmjét. A portré-dokumentumfilm a világ legidősebb élő olimpiai bajnokát, Keleti Ágnest mutatja be.
A pénteki programban szerepel, 18 órától Bernáth Szilárd Larry című filmje, amely a Cottbusi Filmfesztiválon két díjat is elnyert: az ifjúsági kategória legjobb filmje és a fesztivál legjobb első filmje lett. A napot Andrei Tănase Marosvásárhelyen forgatott Tigris című párkapcsolati drámája zárja, 21.30-tól, melynek középpontjában egy állatkertben dolgozó állatorvos áll.
Szombaton 14 órától Tudor Giurgiu román–magyar koprodukcióban készült Szabadság (Libertatea) című filmjét tűzték műsorra a szervezők. Délután a közönség Baranyi Gábor Benő Zanox – Kockázatok és mellékhatások című filmjét nézheti meg, 17.30-tól. A romantikus dráma és vígjáték elemeit vegyítő film főszerepét a székelyudvarhelyi származású Bálint Előd alakítja.
Reisz Gábor harmadik nagyjátékfilmje, a Magyarázat mindenre elnyerte az Orizzonti kategória fődíját a velencei filmfesztiválon. A 20 órakor kezdődő film aktuálpolitikai témákat feszeget.

Két premier előtti vetítésen mutatkozik be Kolozsváron a Magyarázat mindenre. Reisz Gábor Velencében díjazott harmadik nagyjátékfilmjét október 27-étől vetítik a romániai mozik, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen is látható lesz.
A fesztivál utolsó napján, vasárnap három játékfilmet vetítenek. 10 órától a díjnyertes filmeket lehet megnézni, majd 12:15 órától Szikora János Hadik című kalandfilmjét is műsorra tűzik a Kultúrpalotában. A román filmipar képviseletében itt lesz a fesztiválon az Derék emberek című fekete komédia, 14 óra 20 perctől. A közelmúlt fontos történelmi eseményét feldolgozó játékfilm, a Blokád zárja a fesztivál filmprogramját, 17.30-tól. A Tősér Ádám által rendezett alkotás hét kategóriában vitte el a díjat az idei Magyar Mozgókép Díj-gálán Veszprémben.
A koncertek sorozatát Földes László Hobo és Kiss Zoltán gitáros nyitja meg csütörtökön, 20.30-tól. Pénteken a Dl. Goe zenekar szórakoztatja az jelenlevőket 20 óra 15 perctől. A hétvége zárásaként a Bohém Ragtime Jazz Band hozza el, 19 óra 45 perctől a klasszikus jazz varázsát, hiszen hét tagnak összesen tizenhárom hangszere van, és a játszott stílusok száma a hangszerekével vetekszik.
A szerda délután kezdődő és vasárnap estig tartó fesztiválra a napijegy ára 25 lej, az 5 napos bérlet 75 lej, elővételben is megvásárolható a bilete.ro honlapon, vagy a Kultúrpalota Enescu utcai bejáratánál, egy órával a napi program kezdése előtt.
Riasztást rendeltek el csütörtökön reggel az egyik costinești-i strandon, miután a turisták egy drón maradványait fedezték fel a tenger vizében, nagyon közel a parthoz. A hatóságok most intézkednek.
A Nuclearelectrica csütörtök reggel megkezdte a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött leállítását.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.
Társulási szerződést készül kötni Felsőboldogfalva és Székelyudvarhely a farcádi és a székelyudvarhelyi Lejtő utcai ivóvízhálózat bővítése és felújítása érdekében. A beruházásra pályázati forrást keresnének, az útfelújításról pedig csak később lehet szó.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
Románia túljutott az inflációs csúcson, és az éves infláció ősszel 5,5 százalék körüli szintre, év végére akár 5 százalék közelébe is csökkenhet, ha az új kormány nem hoz árfelhajtó intézkedéseket – nyilatkozta Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó.
Háromnapos rendezvénysorozattal készül a magyar kormány az augusztus 20-i nemzet ünnepre, amelyen rövidebb lesz a tűzijáték a szokásosnál – mondta Magyar Éva kormányszóvivő a programokat ismertető szerdai budapesti rendezvényen.
Rendkívüli ülésen szavazta meg a képviselőház az RMDSZ törvénytervezetét, amely heti 8 tanórára csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.
Közel ezer emberrel foglalkoztatnak kevesebbet a háromszéki cégek, mint egy évvel korábban – elemezte a háromszéki gazdaság fő számait a Kovászna megyei Kereskedelmi Kamara elnöke, Edler András.
szóljon hozzá!