
Fotó: Erdélyi táncházzenészek Facebook-csoportja
Több mint száz erdélyi és Erdélyből elszármazott zenész részvételével tizenharmadik alkalommal szervezik meg a hét végén az Erdélyi Táncházzenészek Találkozóját.
2018. május 10., 21:302018. május 10., 21:30
2018. május 10., 21:322018. május 10., 21:32
A Borospatakon található Gyimesi Skanzen és Panzióban zajló rendezvényt a csíkszeredai Virtus Egyesület és a Romániai Magyar Néptáncegyesület szervezi a budapesti Hagyományok Háza szakmai partnerségével, a Hargita Megyei Kulturális Központ társszervezésével.
Molnár Szabolcs szervező elmondása szerint pénteken szakmai napot tartanak, előadások hangzanak el, és az adatközlő zenészektől tanulhatnak a fiatalok. Ugyanakkor leteszik az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesületének alapjait, amivel szervezett keretbe foglalnák az ezen a téren zajló szerteágazó tevékenységet, például a képzéseket és az idős zenészek segítését.
Szombaton a nagyközönséget is várják a rendezvényre, 11 órától előadást tart Pál István Szalonna Kárpátalja hangszeres népzenéje címmel, majd 17 órától Agócs Gergely a Felvidék hangszeres népzenéjét mutatja be. A vacsora után gálaműsor következik, a Kedves Zenekar és az Ördöngös Zenekar koncertjével, ezt követően pedig táncház.
– mondta Molnár Szabolcs. Úgy látja, három-négy éve egy fiatalodási folyamat is beindult, az adatközlő zenészek mellett évről-évre fiatalok is felbukkannak, ellesni az idősebbek tudását.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!