Sütő András Napok – premiernek számító emlékünnep

•  Fotó: Illusztráció

Fotó: Illusztráció

83 éves lenne június 17-én az egyik leghíresebb magyar írónk, Sütő András. A nevével fémjelzett baráti egyesület ez alkalomból június 19–20-án Sütő András Napokat szervez Marosvásárhelyen és Pusztakamaráson. Az emlékező rendezvényt először szervezi meg a Sütő András Baráti Egyesület.

Szász Cs. Emese

2010. június 17., 10:592010. június 17., 10:59

2010. július 06., 16:032010. július 06., 16:03

•  Fotó: Illusztráció Galéria

Fotó: Illusztráció

Csóri Sándor ez év máricusi, Magyar Nemzetben írt cikkében így fogalmaz az íróról: „Sütő András azok közé a magyar írók közé tartozik, akik a nyelv lángelméi és utcaseprői voltak egy személyben. Kosztolányi Dezső, Németh László, Cs. Szabó Zoltán, Illyés Gyula, Tamási Áron, Nagy László, Juhász Ferenc, Nemes Nagy Ágnes , Pilinszky János és még jólélekkel szaporíthatnám a névsort. Lapról lapra ilyen mondatokat olvashatunk minden művében: Tengerek nélkül is hajótöröttek vagyunk.”

Sütő Andrást sok minden kötötte Marosvásárhelyhez, 1954-ben költözött ide, ahol 1989-ig helyi lapok főszerkesztői pozícióját töltötte be. 1980-tól kezdve a Ceauşescu-rezsim betiltotta műveinek kiadását és színdarabjainak bemutatását, ezért 1980 és 1990 között csak Magyarországon tudott publikálni. Életének 80. évében, 2006. szeptember 30-án, hosszan tartó betegség után melanomában hunyt el. A marosvásárhelyi vártemplomból kísérték a református temetőbe.

A Sütő András napok szombatján Marosvásárhelyen emlékeznek az íróra, vasárnap pedig szülőfalujában, Pusztakamaráson róják le tiszteletüket.

PROGRAM:

Június 19., szombat:
15.00: Koszorúzás Sütő András sírjánál a marosvásárhelyi református temetőben
16.00: Ünnepi emlékezés Sütő Andrásra a marosvásárhelyi Bernády Házban.
Előadók: Kincses Előd, Kötő József, Nagy Pál, Bertha Csilla.
Verset mond: Kilyén Ilka
Zene: Tiberius vonósnégyes

Június 20, vasárnap:
09.00: Indulás Pusztakamarásra a Bernády téri Teleky Ház elől
11.00: Istentisztelet a református templomban
Emlékezés Sütő Andrásra: Pomogáts Béla előadása
Film a mezőségről (Vetési László)
Verset mond: Kilyén Ilka
Koszorúzás a szülői háznál
Ebéd

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 09., vasárnap

Egyedi műcsonttal mentették meg Attila lábát – így alakul a gernyeszegi fiú gyógyulása

A rosszindulatú csontrákban szenvedő gernyeszegi hatodikos fiúért sokan összefogtak az év elején, azóta számos kemoterápián túl van, két hete pedig megműtötték Bukarestben: a daganatos csontrészt műcsonttal pótolták, így nem vesztette el a lábát.

Egyedi műcsonttal mentették meg Attila lábát – így alakul a gernyeszegi fiú gyógyulása
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Helyiek, külföldiek és medvék is látogatják a víz alatti falu környékét

A Bözödújfalusi-víztározó, vagy röviden Bözödi-tó ma már nem csak egy emlékhely, amelynek mélyében egykor egy falu élte mindennapjait, hanem nyaranta a turisták számára is megelevenedik a tó. Sőt, van egy hely, amit az odalátogatók sosem hagynak ki.

Helyiek, külföldiek és medvék is látogatják a víz alatti falu környékét
2026. augusztus 09., vasárnap

Maros-parti tekerés: nyugodt kör és kisebb hiányosságok

Kipróbáltuk a hivatalosan még készülő, de már használható marosszentgyörgyi kerékpárutat a Maros partján: nyugodt tekerésre, kikapcsolódásra jó választás lehet, bár néhány tájékoztató tábla és biztonsági részlet még hiányzik.

Maros-parti tekerés: nyugodt kör és kisebb hiányosságok
2026. augusztus 09., vasárnap

Kukafedéllel dobott fejbe egy férfit egy kiskorú

Kiskorúakból álló szászrégeni csoport megbotránkoztató viselkedéséről szóló videók keltek szárnyra a közösségi médiában. Egy 17 éves fiú kukafedéllel dobott meg egy férfit a parkban, a rendőrség megbírságolta az elkövetőt.

Kukafedéllel dobott fejbe egy férfit egy kiskorú
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

„Van idő” – egy líceumot végzett Down-szindrómás fiú útja az elfogadásig

Munkát keres Balogh Dániel, aki idén végzett a marosvásárhelyi Pedagógiai Líceumban. A Down-szindrómával élő fiatal története az elfogadásról, az iskolai évekről és a továbblépés nehézségeiről is szól.

„Van idő” – egy líceumot végzett Down-szindrómás fiú útja az elfogadásig
2026. augusztus 08., szombat

Marosvásárhely önkormányzata: aggodalomra nincs ok, folytatódik a köztisztasági szolgáltatás

A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal elutasítja a Sylevy Cleaning cég követeléseit, amelyek szerinte jogalap nélküliek. A köztisztasági szolgáltatás továbbra is zavartalanul folytatódik, mivel ez az önkormányzat törvényben előírt kötelezettsége.

Marosvásárhely önkormányzata: aggodalomra nincs ok, folytatódik a köztisztasági szolgáltatás
2026. augusztus 08., szombat

Gazdasági melléképület égett le Mezősályiban

Gazdasági melléképületek gyulladtak ki Mezősályi községben szombat délelőtt. A nagysármási tűzoltókat riasztották tűzhöz, amelynek eloltásán szombat délben még dolgoztak a tűzoltók.

Gazdasági melléképület égett le Mezősályiban
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

Húsdarálógépbe szorult egy kétéves gyerek keze, a tűzoltókra is szükség volt a műtőben

Különleges mentőakcióban vett részt két Maros megyei tűzoltó pénteken: egy kétéves kisfiú kezét kellett kiszabadítaniuk egy húsdarálógépből. A nagy odafigyelést igénylő műveletet a sürgősségi osztályon kellett elvégezniük.

Húsdarálógépbe szorult egy kétéves gyerek keze, a tűzoltókra is szükség volt a műtőben
2026. augusztus 07., péntek

Dinnyével megrakott teherautó borult fel Lukafalván

Teljes útlezárás van a Maros megyei Lukafalván áthaladó országúton, mert egy dinnyével megrakott teherautó felborult és kettétört egy villanyoszlopot is.

Dinnyével megrakott teherautó borult fel Lukafalván
2026. augusztus 06., csütörtök

Tetemes bírság a szemetelőknek

Összesen 75 ezer lejre lejre büntettek két magánszemélyt Marosvásárhelyen, miután kiderült, hogy közterületre hordtak építkezésből származó hulladékot, ruhákat és más szemetet.

Tetemes bírság a szemetelőknek
Tetemes bírság a szemetelőknek
2026. augusztus 06., csütörtök

Tetemes bírság a szemetelőknek

Hirdetés