
Fotó: Bodnár Boglárka/MTI
Sulyok Tamás jogi eszközök alkalmazásával is harcolni fog a maradásáért, és azzal vádolta meg az új kormányfőt, hogy összeesküvést sző az állami intézmények feletti ellenőrzés megszerzésére, melynek révén nagyobb abszolút hatalma lenne, mint Orbán Viktor előző miniszterelnöknek volt. A köztársasági elnök a Politico című brüsszeli hírportálnak adott, szombaton megjelent interjúban beszélt erről.
2026. június 20., 19:082026. június 20., 19:08
Sulyok Tamás azzal érvelt, hogy Magyar Péter, aki őt és az Orbán-korszak más kinevezettjeit megkísérli eltávolítani, sokkal pimaszabbul él vissza a parlamenti szupertöbbségével, mint Orbán valaha is. A köztársasági elnök szavai szerint ezért kell hivatalban maradnia, hogy megvédje a demokratikus normákat, valamint a parlament és az elnök közötti hatalommegosztást.
– jelentette ki Sulyok Tamás.
Hozzátette: Magyar Péter Tisza pártja „tizenhat hét alatt nagyobb hatalomösszpontosításra törekszik, mint a Fidesz tette tizenhat év alatt, mert de facto az előző parlament által megválasztott összes köztisztviselőt le akarja váltani”.
A köztársasági elnök közölte: „az érzéseinek és az érzelmeinek nincs jogi jelentősége”. Mint mondta,
Hozzátette, hogy az elmozdítására irányuló kísérletek okozta alkotmányos válságot meg kell oldani, mert az „rombolja az országról kialakult képet és Magyarország nemzetközi tekintélyét” – írja az MTI.
Sulyok Tamás június 11-én jelentette be, hogy indítványt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz az alaptörvény alkotmányos funkcióját, elfogadását és módosítását szabályozó rendelkezések értelmezésére.
Az Alkotmánybíróság pénteki közleményében tudatta: a köztársasági elnök alaptörvény értelmezésére irányuló indítványával kapcsolatban hét alkotmánybíró az ügy tárgyával összefüggő személyes és közvetlen érintettségére hivatkozással kizárási okot jelentett be, a teljes ülés így nem határozatképes, ezért Polt Péter, az Ab elnöke levette az ügyet a napirendről.

Az Alkotmánybíróság (Ab) tagjai pénteki döntésükkel kimondták, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnöknek és az Ab elnökének is távoznia kell – közölte Magyar Péter kormányfő a Facebook-oldalán.
A lap emlékeztet arra, hogy Sulyok Tamás a Velencei Bizottság véleményét is kérte Magyar Péternek a lemondására történő többszöri felszólítása által előidézett „alkotmányos válság” megoldásáról.
A neve nem szerepel rajta, a törvényszék szerint mégis Wass Albertet ábrázolja. Székelyudvarhely városát köztéri szobor eltávolítására köteleznék, miután az írót – egy 1946-os népbírósági ítélet alapján – háborús bűnösként tartják számon Romániában.
Kézdivásárhely több utcájában is szünetel az ivóvízellátás szeptember 24-én, csütörtökön – közölte a Hydrokov regionális közmű-szolgáltató.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
szóljon hozzá!