Nemlátó fiatalokat is támogatna az udvarhelyi vegyeskar. Képünk illusztráció
Fotó: Erdély Bálint Előd
Idén is megszervezi Jónak lenni jó elnevezésű adománygyűjtő akcióját a székelyudvarhelyi Balázs Ferenc Vegyeskar, amely ezúttal hátrányos helyzetű, tehetséges, nemlátó fiatalokat szeretne támogatni.
2022. december 06., 16:302022. december 06., 16:30
A jótékonysági akció részeként tombolákat árusítanak a helyi demokráciaközpontban, a vásárlók, pontosabban adományozók között a Székelyföldi Legendárium kiadványait, könyveket, festményeket sorsolnak ki.
Az akció fő eseménye pénteken délután öt órakor kezdődik a polgármesteri hivatal Szent István Termében, ahol fellép a Balázs Ferenc Vegyeskar, a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákjai és tanárai, illetve a Szombatfalvi Református Egyházközség kórusa. A rendezvényen tíz lejért lehet részt venni.
Már csak pár nap és startol Erdély legnagyobb magyar fesztiválja, a VIBE. A helyszínen már zajlanak az előkészületek, épül a fesztivál, hogy a július 4-i kezdésre minden a helyére kerüljön.
A Sapientia EMTE minden karának dékánja, illetve az egyetem rektora is Csíkszeredában számolt be arról, hogy az érettségi után mivel várják az egyetemre jelentkezőket. A lassan negyedszázados felsőoktatási intézmény kínálata széles.
Vélhetően szexuális zaklatásra bujtott fel egy mentális zavarokkal küzdő személyt, és gyermekpornográf felvételt terjesztett az interneten három gyanúsított, akiket 30 napos előzetes letartóztatásba helyeztek Maros megyében.
Kórházi ellátásra szorult egy idősebb gyalogos, miután elgázolták Székelyudvarhely központjában, a gyalogátkelőhely közepén péntek délelőtt.
Lezárják a Hargitafürdőre vezető megyei utat a Harghita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt szombaton és vasárnap.
Ha Szent Péter és Pál ünnepe, akkor Csoomafalvi napok – ez immár 25. alkalommal van így. Az idei alkalom a visszatekintésre is okot ad.
A Magyar-Turán Alapítvány által életre hívott Magyar-Turán Szövetség 2024-ben augusztus 9. és 11. között rendezi meg a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés ünnepét Bugacon, amely a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző ünnepe.
A Marosvásárhelyi Napok 27. kiadása keretében minden este népszerű magyar és román énekesek és együttesek lépnek közönség elé.
Alig ért véget a NyárON Szereda fesztivál, a Rádió GaGa munkatársai ismét útra kelnek.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://szekelyhon.ro/template/szekelyhon_new/images/dropdown.svg)