
Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa
Rendszerváltás vagy hatalomátmentés? – ez volt a témája annak a konferenciának, amelyre a magyar tudomány napja alkalmából került sor Gyergyószentmiklóson. Az 1989-es és 1990-es év fontos történéseit idézték fel az előadók.
2022. november 13., 12:122022. november 13., 12:12
2022. november 13., 12:132022. november 13., 12:13
A Garda Dezső történész által szervezett tudományos konferenciáknak több évtizedes hagyománya van Gyergyószentmiklóson. Neves történészek, kutatók szokták ilyenkor munkájuk eredményeit ismertetni egymással és a hallgatósággal. Ez a mostani konferencia más volt. Az előadók elsősorban nem tudományos szaktekintélyként mutattak be dolgozatokat, hanem mint az 1989-es decemberi események és az azt követő időszak résztvevői, az akkori történéseket megélt, és ezekben fontos szerepeket játszó személyiségek mesélték el, hogy miként is látták, tapasztalták meg azokat, és hogyan igyekeztek formálni a közélet alakulását. Ugyanakkor a hallgatóság körében is többnyire olyanok ültek, akik maguk is részesei voltak az eseményeknek, saját életük meghatározó mozzanataira emlékezhettek vissza.
Márton László – aki elmondása szerint az eseményekkel sodródva, mintegy véletlenül lett a város vezetője 1989. december 22-én – arról beszélt, hogy miként zajlott Gyergyószentmiklóson a forradalmi nap, milyen félelmekkel néztek szembe, hogyan oldottak meg az akkor jelentkezett fontos problémákat. Például, hogy miként készültek a rémhírek szerint a Marosfő felől érkező „terroristák” elleni védekezésre, vagy miként került az addig üres üzletekbe karácsonyra hús.
Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa
Garda Dezső az RMDSZ helyi szervezete megalakításának körülményeiről beszélve kitért az önálló magyar iskola létrehozása körüli vitákra (mint kiderült, nemcsak a román pedagógusok ellenezték ezt, hanem a magyarok körében sem volt osztatlan az egyetértés). Felidézte, hogy
Tőkés László ügyvédjeként Kincses Előd nem csak a temesvári eseményeket megelőző perrel kapcsolatos történéseket mutatta be, de a későbbi pereket, a Románia Csillaga érdemrend visszavonása körüli jogi procedúrákat is.
Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa
Romániában az igazságszolgáltatás szó elejéről az i betűt el is lehetne hagyni – jegyezte meg. A konferencia során Kónya-Hamar Sándor, Kolumbán Gábor és Komán János előadásaiból fontos részleteket hallhattak a jelenlévők még a felidézett kolozsvári, székelyudvarhelyi és maroshévízi eseményeiről, de az erdélyi magyarság sorsát alapvetően meghatározó marosvásárhelyi fekete március történéseiről, ezek hátteréről és következményeiről is.
Jól illeszkedtek abba a koncepcióba, amit Lukács Bence Ákos, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja felvezetőjében megfogalmazott: a konferencia olyan témát igyekezett körüljárni, ami az erdélyi magyarság életében sorsordító eseménysorozat volt, melynek máig ható következményei vannak.
Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa
– mondta.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.
szóljon hozzá!