Smaranda Enache: A történelmi régiók figyelembevételével kellene felosztani az országot

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A Provincia mozgalom több mint tíz évvel ezelőtt megfogalmazott Románia regionalizálásával kapcsolatos javaslatait vette elő a Pro Európa Liga (PEL), amely szerint hat tartományra, és ezeken belül pedig al-tartományokra kellene felosztani az országot a történelmi régiók figyelembevételével.

Hajnal Csilla (R)

2011. június 22., 14:362011. június 22., 14:36

2011. június 22., 22:292011. június 22., 22:29

Románia Európai Unióba való belépésének egyik feltétele az volt, hogy 2013-ig átszervezik az ország politikai-közigazgatási területi felosztását, ugyanis a jelenleg létező megyék túl kicsik. A PEL 2004 óta számos párbeszédet kezdeményezett a civil, illetve az értelmiségi szféra képviselői között annak érdekében, hogy Románia területi felosztása európai szinten valósuljon meg. Tíz éve a Provincia mozgalom néven ismert értelmiségiekből álló csoport először kérte nyilvánosan Románia regionalizálását. Az általuk megfogalmazott memorandumot az ország parlamentjéhez is eljuttatták, amelyben a történelmi régiók alapján szorgalmazták az ország közigazgatási és politikai felosztását, azaz Erdély, Moldva, Munténia (Nagy-Havasalföld) Dobrudzsa, Bánság és Olténia területre. A kezdeményezést akkor elutasították, az aláírókat pedig hazaárulónak nevezték, köztük Smaranda Enachet, a PEL társelnökét is.

Az etnikai összetételt is figyelembe kell venni

A liga regionalizálásra vonatkozó javaslatai tehát nem új keletűek, a PEL ugyanezt a felosztást szorgalmazza ma is. Smaranda Enache szerint a hat történelmi régión belül al-régiókat kellene létrehozni. „A regionalizálás során figyelembe kell venni a régiók etnikai összetételét, infrastruktúráját, gazdasági és kulturális hagyományát” – mondta a liga társelnöke a szerdán tartott sajtótájékoztatóján. Nem új régiókat kellene létrehozni, hanem a hagyományos, történelmieket visszaállítani – tette hozzá. Példaként Nagy-Britanniát és Spanyolországot említette, ahol szintén a hagyományos régiók mentén valósultak meg az országok közigazgatási felosztásai.

Bírálta az elnököt

A regionalizálás megvalósításához időre van szükség, továbbá arra, hogy egy egységes politikai konszenzus alakuljon ki, amelyet a civil szféra is támogat – mondta Smaranda Enache. Bírálta Traian Băsescu elnököt, amiért mandátuma utolsó felében kezdeményezte az ország politikai-közigazgatási területi felosztását. „Nem tisztességes, ha a mandátum lejárta előtt újraszervezzük az ország közigazgatási területeit, és a változással járó felelősséget illetve következményeket egy másik kormányra hárítjuk” – fejtette ki a PEL vezetője. Smaranda Enache szerint a tartományokra és al-tartományokra való felosztás során Maros megye is egy ilyen al-tartomány lehetne, ahol szépen fejlődhetne a turizmus, a gazdaság, kulturális élet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Kigyulladt egy autó utastere Marosludason

Lángra kapott egy személyautó Marosludason péntek este. A helyi tűzoltókat riasztották a tűz eloltásához.

Kigyulladt egy autó utastere Marosludason
Kigyulladt egy autó utastere Marosludason
2026. október 16., péntek

Kigyulladt egy autó utastere Marosludason

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Felfüggesztett büntetés mellett, jogosítvány nélkül vezetett – elkapták a rendőrök

A marosvásárhelyi Segesvári úton állították meg a rendőrök azt a személygépkocsit, amelyet egy 32 éves férfi vezetett, jogosítvány nélkül. Eljárást indítottak ellene.

Felfüggesztett büntetés mellett, jogosítvány nélkül vezetett – elkapták a rendőrök
2026. október 16., péntek

Több mint egy kiló kannabiszt adtak tovább, amikor lecsaptak rájuk a rendőrök

Tetten értek egy 20 éves és egy 23 éves fiatalt, miközben éppen több mint 1,2 kilogramm kannabiszt adtak át. A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei kezdeményezték 30 napos előzetes letartóztatásukat.

Több mint egy kiló kannabiszt adtak tovább, amikor lecsaptak rájuk a rendőrök
2026. október 16., péntek

Közel egy kiló „kristályt” foglaltak le a marosvásárhelyi rendőrök

Nagy kockázatú kábítószerrel való kereskedés gyanúja miatt vettek őrizetbe egy 24 és egy 27 éves férfit csütörtökön a Maros megyei rendőrök.

Közel egy kiló „kristályt” foglaltak le a marosvásárhelyi rendőrök
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Zárolták Marosvásárhely számláit, meg kell húzni a nadrágszíjat

Zárolták Marosvásárhely számláit, ezért a városháza új beszerzéseket nem indíthat, a tervezett kiadásokat pedig felülvizsgálja. A hivatal szerint a lépés ki nem fizetett számlákhoz kapcsolódik, miközben egyes állami támogatások sem érkeztek meg időben.

Zárolták Marosvásárhely számláit, meg kell húzni a nadrágszíjat
2026. október 15., csütörtök

Zsiráf őrzi az új szentannai bölcsőde bejáratát Nyárádszeredában

A 117. olyan bölcsődét adták át csütörtökön a Nyárádszeredához tartozó Nyárádszentannán, amelyet az országos bölcsődeépítési program keretében építettek meg. Ez Maros megyében már az ötödik ilyen „zsiráfos” épület, amely valós igényekre ad választ.

Zsiráf őrzi az új szentannai bölcsőde bejáratát Nyárádszeredában
2026. október 15., csütörtök

Lakóház gyulladt ki egy Maros megyei faluban hajnalban

Tűz ütött ki a Mezőcsávás községhez tartozó Galambod településen csütörtökön hajnalban, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.

Lakóház gyulladt ki egy Maros megyei faluban hajnalban
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Szünetelni fog a vízszolgáltatás Marosvásárhely egyik utcájában

Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás október 15-én, csütörtökön 8 és 15 óra között Marosvásárhelyen, a Tisza utcában – tájékoztatott az Aquaserv közműszolgáltató.

Szünetelni fog a vízszolgáltatás Marosvásárhely egyik utcájában
2026. október 14., szerda

Autóbusz és teherautó ütközött Zoltánnál a 13-as országúton

Két ember szorul orvosi ellátásra, miután autóbusz és teherautó ütközött a 13-as országúton, a Maros megyei Zoltán területén. A balesetben összesen tizennyolcan voltak érintettek.

Autóbusz és teherautó ütközött Zoltánnál a 13-as országúton
2026. október 14., szerda

Maros megyei elkerülőutak – Segesváron nagy erőkkel dolgoznak, a szászrégeninek még nincs kivitelezője

Segesváron száz munkagép dolgozik a város elkerülőútján és helyenként már látványos a nyomvonal. Szászrégenben a napokban jelentik be, hogy négy év pereskedés után végül mely cég lesz az ötszáz millió lejes munkálat kivitelezője.

Maros megyei elkerülőutak – Segesváron nagy erőkkel dolgoznak, a szászrégeninek még nincs kivitelezője
Hirdetés