Sikeres volt az Arbor konferencia

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Több mint nyolcvan üzletember és cégvezető vett részt a pénteken sorra került vállalkozói konferencián Gyergyószentmiklóson. Az Arbor szövetség rendezvényén a válságból kivezető utat keresték az előadók és érdeklődők.

Gergely Imre

2010. április 10., 12:152010. április 10., 12:15

2010. április 10., 16:552010. április 10., 16:55

•  Fotó: Gregely Imre Galéria

Fotó: Gregely Imre

Azt mindannyian tudjuk, hogy válság van, csak azt nem tudjuk, hogy éppen melyik szakaszában vagyunk. Többek között ezekkel a szavakkal vezette fel a vállalkozói konferenciát Bajkó Tibor, Arbor elnök. Amint elhangzott, a gazdasági válság tetőzését a tavalyi évre várták az elemzők, mára viszont kiderült, sajnos ez az év még nehezebb lehet.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Az eseményen arra igyekeztek választ találni, hogy vajon mit hozhat a 2010-es év a vállalkozók számára. Az elemzések során kiderült, nehéz helyzetben vannak jelenleg a gyergyó medencei vállalkozások.
Ez egyaránt érvényes a termelő, szolgáltató és kereskedő cégek esetében is, hiszen ezek tevékenysége összefügg.

Ha a termelő árujának most nincs piaca, akkor a szállítónak sincs megrendelése, és persze a kereskedő sem számíthat bevételekre.
Ezek pedig magukkal hozzák a munkanélküliség növekedését is – hangzott el a konferencián.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A gazdasági, pénzügyi szakemberek előadásai a cégeket érintő törvénykezések aktuális újdonságait osztották meg a hallgatósággal, de könyveléssel, adózással kapcsolatos tudnivalók is elhangzottak.

A konferencia kötetlen beszégetésekkel zárult. A résztvevők egyetértettek abban, hogy az Arbor szervezet és a Hargita Megyei Tanács szervezésében létrejött eseménynek számos gyakorlati haszna lehet a cégek életében. Ez pedig egy lépés lehet a gazdasági válságból kivezető úton.

Az Arbor vállakozókat tömörítő szerveződés szombaton jótékonysági bált szervez, ennek bevétele a gyergyószentmiklósi szeretetkonyha támogatására szolgál.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban

Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián

A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián
2026. november 02., hétfő

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson

Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson
2026. október 30., péntek

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit

Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen

Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen
2026. október 30., péntek

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit

Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit
2026. október 29., csütörtök

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit

Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában

Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában
2026. október 28., szerda

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén

A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén
2026. október 28., szerda

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen

Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen
Hirdetés