
Archív
Fotó: Bíró Blanka
Sepsiszentgyörgyre várja „híveit” június 4-én a nacionalista Calea Neamului (Nemzet Útja) Egyesület, amely a múlt héten az Úzvölgyében emlékezett a román katonákra. A Facebook-oldalukon közzétett felhívásukban az szerepel, hogy a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul szoborcsoportnál „román verses-zenés kulturális rendezvényt” szerveznek, hogy megünnepeljék a trianoni békeszerződés százéves évfordulóját, amikor a nemzetközi hatalmak is elismerték az 1918-as egyesülést.
2020. június 03., 15:492020. június 03., 15:49
A felhívásban egy zavaros, pátoszos szöveg szerepel, amiben csupa nagybetűvel írják az áldozat, a vér, a román föld és nemzet, egyesülés, paraszt, bocskor szavakat.
„Június 4-én Sepsiszentgyörgyre megyünk, ahol a magyar irredentizmus ma sem ismeri el a trianoni békeszerződést, azt, hogy Erdély román föld. Tiszteljük azok véráldozatát, akik harcoltak és meghaltak a nagy egyesülésért, a katonai bocskoros parasztokat és az ezredeseiket, akik megszentelték ezt az áldozatot az 1919-es hadjárattal, amely augusztus 4-én Budapest elfoglalásával ért véget, amikor felszabadították Magyarországot a kommunizmus alól. A Trianoni aláírás tintájában azoknak a románoknak a vére van, akik az égbe emelkedtek az egész Romániáért. Román testvérek, a szívünk mélyéről mondjuk: együtt megyünk Istennel előre a román nemzet győzelméért” – írják a bejegyzésben.
„Kezeljük ugyanazzal a nyugalommal és önbizalommal ezt a megnyilvánulást, mint amikor december 1-jén provokátorok érkeztek a városba” – fogalmazta meg felhívását a sepsiszentgyörgyiek felé Antal Árpád. A város polgármestere lapunknak elmondta,
Kifejtette, a kulturális rendezvények esetében csak bejelentési kötelezettségük van a szervezőknek, nincs szükség az önkormányzati jóváhagyásra. Ugyanakkor a veszélyhelyzetben miniszteri rendelet szabályozza a szabadtéri kulturális rendezvényeket, ezért járványtani stratégiát kértek a szervezőktől, és azt véleményezésre továbbították a közegészségügyi igazgatóságnak.
Két személy meghalt kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A Richter-skála szerint 4,3-as erősségű földrengés történt kedden 20 óra 21 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nicușor Dan államfő gratulált Baka Andrásnak magyar köztársasági elnökké választásához kedden.
Új bázist nyit decemberben a Wizz Air légitársaság a Brassó–Vidombáki Nemzetközi Repülőtéren, és tizenötre bővíti a városból elérhető célállomások számát.
A román állampolgárok 2026. szeptember 4-től közvetlen repülőjárattal utazhatnak a Kínai Népköztársaságba a Peking és Bukarest közötti, az Air China által üzemeltetett járat elindításával.
A tartós szárazság miatt megugrott a vízfogyasztás, ami megnehezíti gyergyószentmiklósi, és környékbeli vízellátást is. Egyelőre még csak kérik az embereket, hogy takarékoskodjanak a vízzel, de ha a helyzet nem javul, korlátozásokra is szükség lesz.
Megnyitották az észak-erdélyi autópálya újabb, Magyarzsombor és Vaskapu közötti szakaszát kedden a gépkocsiforgalom előtt. A 12 kilométeres szakasznak egyelőre nincs összeköttetése a már korábban átadott szakaszokkal.
Visszavette a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Sepsi Bike rendszerrel együtt beszerzett 12 triciklit az üzemeltetőtől, hogy azok végre az idősek és mozgáskorlátozottak mobilitását szolgálják. A járművek használatának módjáról még egyeztetnek.
A magyar társadalom mély megosztottságát nevezte az elmúlt évek legsúlyosabb következményének Baka András köztársasági elnökké választása után tartott beszédében kedden a Parlamentben.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
2 hozzászólás