
Ráduly Róbert Kálmán a Marosvásárhelyi Ítélőtábla ideiglenes székhelyének bejáratánál
Fotó: Haáz Vince
Három tanút hallgattak meg hétfőn a Marosvásárhelyi Ítélőtáblán a Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester és Szőke Domokos alpolgármester elleni büntetőper fellebbviteli tárgyalásán.
2020. július 07., 08:542020. július 07., 08:54
Ezúttal nem halasztással, hanem tanúmeghallgatással folytatódott a két elöljáró elleni másodfokú bírósági eljárás Marosvásárhelyen. A hétfői tárgyalási napra három tanú meghallgatását ütemezte be a bíróság, mindhárom személy meg is jelent és nyilatkozott, illetve válaszolt a bíró és a védelem által feltett kérdésekre.
Mint kérdésünkre Máté Attila, Szőke Domokos védőügyvédje elmondta, a három személyt korábban a kivizsgálás, majd az elsőfokú tárgyalás során is meghallgatták, de mivel felmentés esetén az eljárásjog ezt írja elő, ismét meg kell hallgatni őket. Hozzátette,
Július 22-én, a következő tárgyalási napon újabb négy tanú meghallgatása következik, mivel az összes, korábban már nyilatkozatot tett személyt ismét beidézik – közölte Máté Attila. A két elöljárót az elsőfokú tárgyalás végén tavaly októberben mentette fel a Maros Megyei Törvényszék a hivatali visszaélés, érdekkonfliktus, illetve okirat-hamisításra való felbujtás vádjai alól.

A Maros Megyei Törvényszék első fokon minden vádpont alól felmentette Csíkszereda polgármesterét és alpolgármesterét, Ráduly Róbert Kálmánt és Szőke Domokost az ellenük évek óta zajló büntetőperben. Az ítélet nem jogerős.
Meg nem erősített vádak
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) 2015-ben emelt vádat Ráduly és Szőke ellen, többek között azt állítva, hogy megkárosították a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökséget, amikor a Sapientia egyetemnek kiadott építkezési engedély kibocsátásakor nem vették figyelembe az ortodox templom műemlék jellegét. Ezt kérdésünkre még akkor cáfolta Andrei Moldovan, Kovászna és Hargita megye ortodox püspöke, aki arra sem volt hajlandó, hogy károsult félként részt vegyen a perben. A vádak szerint 2007 és 2011 között Ráduly és Szőke több alkalommal hagyott jóvá indokolatlan kifizetéseket egy kataszteri felméréseket elvégző cég számára anélkül, hogy ezeket törvényes módon átvették volna, jogosulatlanul használták országon belüli kiszállásra a hivatali gépkocsit, Szőke esetében továbbá egy ingatlanbérleti szerződés törvénytelennek vélt módosítása, illetve a taplocai borvízforrás melletti parkot elkészítő cégnek egy összeg indokolatlan kifizetése volt a vád. Az elöljárók végig ártatlanságukat hangoztatták, a tanúk vallomásai pedig megcáfolták a DNA állításait.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Nagyszabású ellenőrzést tartott vasárnap délután a 15-ös országúton a Hargita megyei rendőrség. Huszonkét sofőrnél végeztek alkohol- és drogtesztet, de az autók műszaki állapotát is ellenőrizték.
A természetes légkondicionálás fontosságára hívják fel a figyelmet kertészeti szakemberek, hangsúlyozva, hogy a növényzet komplex, biológiai úton csökkenti a forróságot.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Az írásbeli vizsgákkal folytatódik hétfőn az érettségi. Az oktatási minisztérium által jóváhagyott menetrend szerint hétfőn román nyelvből és irodalomból mérik fel a tanulók tudását.
szóljon hozzá!