
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Közel 40 ezer lej értékű, segédeszközök vásárlására felhasználható elektronikus utalványra pályázhatnak rövidesen a fogyatékkal élők. A jelentkezés a módszertan elfogadását követően indul el.
2025. szeptember 10., 14:552025. szeptember 10., 14:55
A fogyatékkal élők jogainak védelmével foglalkozó országos hatóság (ANPDPD) hirdette meg a munkaügyi- és szociális minisztériummal partnerségben a Tech Assist elnevezésű programot, amelynek célja, hogy olyan segédeszközök vásárlására nyújtsanak támogatást a fogyatékkal élők számára., amelyek segítik az önállóságuk növelését és a társadalmi beilleszkedésüket.
Többek között kerekesszékek, emelőeszközök, ortézisek és protézisek, kommunikációs készülékek (például látássérülteknek) és más támogató technológiák vásárolhatók a támogatásból.
A pályázat elindításához még annak módszertanát kell elfogadják, ezzel kapcsolatban a hatóság honlapján, illetve közösségi oldalán lehet tájékozódni. A Hargita és Kovászna megyeiek Mariana Murariu koordinátortól érdeklődhetnek majd a 0745 836 273-as telefonszámon (naponta 8 és 12 óra között) vagy a harghita.covasna@anpd.gpv.ro email-címen.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Az írásbeli vizsgákkal folytatódik hétfőn az érettségi. Az oktatási minisztérium által jóváhagyott menetrend szerint hétfőn román nyelvből és irodalomból mérik fel a tanulók tudását.
A harmadfokú hőségriasztás következtében az év eddigi legforróbb napján vagyunk túl. Bár a délutáni órákban úgy tűnt, hogy viharok váltják a kánikulát, ez végül nem következett be.
Lakóháznál keletkezett tűz vasárnap este Sóvárad főutcáján, ahol javak váltak a lángok martalékává, ugyanakkor az épület tulajdonosa enyhébb füstmérgezést szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) vasárnap közzétett adatai szerint az idei első negyedévben a romániai kereskedelmi szálláshelyek 390 900 külföldi turistát fogadtak, akik összesen 1,488 milliárd lejt költöttek el.
A rendkívüli hőség miatt 35 megyében korlátozzák hétfőn és kedden a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon.
Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A kormányzati megszorítások lecsapódásaként az eddiginél sokkal szerényebb körülmények között és a megszokott nyári időponttól eltérően ősszel szervezik meg a Székely Vágta idei, 15. kiadását.
Autó balesetezett a Kincsesfő és Görgényszentimre közötti 10-es jelzésű községi úton vasárnap délután; a hatóságok két áldozatról számoltak be, egyikük életét vesztette – közli a Maros megyei katasztrófavédelem.
Tizenhat megyében vörös, az ország többi részén narancssárga és sárga jelzésű hőségriasztás van érvényben hétfő reggel 10 óráig.
szóljon hozzá!