
A tavaly nyár végén történt tűzeset kapcsán került a figyelem középpontjába a Csíkszeredai, Müller utcai garázssor. Történt, hogy 2009. augusztus 24-én este hét garázs, három személygépkocsi és egy lakóház jelentős része vált a lángok martalékává. A Hargita Megyei Olt Sürgősségi Esetek felügyelősége és a rendőrség közösen folytatták a kivizsgálást, és hosszú ideig nem lehetett tudni a tűz keletkezésének okát, mindennek következtében akkoriban több elmélet is közszájon forgott.
2010. február 02., 17:112010. február 02., 17:11
2010. február 02., 17:212010. február 02., 17:21
A minap Alina-Maria Ciobotaru, a tűzoltóság sajtószóvivője érdeklődésünkre elmondta: a rendőrséggel közösen folytatott hosszas vizsgálódás eredményeképpen a szakemberek megállapították, hogy a tüzet egy rosszul szigetelt elektromos kábel következtében létrejött rövidzárlat okozta.
A tűzeset kapcsán a csíkszeredai önkormányzat részéről felmerült a garázssor lebontása, ugyanis a városban már több helyen is szedtek szét városképet csúfító bádogépületeket. Első alkalommal múlt év október 20-áig kaptak haladékot a tulajdonosok a város részéről, hogy elbontsák a gépkocsiszíneket. Minderre plakátokkal is felhívták a tulajdonosok figyelmét, de a hirdetményeknek hamar lába kelt, és azóta sem került sor a bádogépületek lebontására.
Szőke Domokos alpolgármester elmondta: a garázsok tulajdonosai haladékot kértek, és tavaszig kaptak is, de mivel a szóban forgó telek egykor magánterület volt, felmerült annak visszaszolgáltatása egykori tulajdonosának. Amúgy a városháza parkolót szeretne kialakítani a területen. A közeljövőben eldől, hogy mi lesz a telekkel, ha visszaszolgáltatják a volt tulajdonosnak, akkor ő fog rendelkezni annak sorsáról – fogalmazott az elöljáró.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!