
A kopóréteg is rákerült az útra, jó körülmények között lehet közlekedni
Fotó: Erdély Bálint Előd
Már csak az útfestések és egyéb kisebb munkálatok vannak hátra a 15-ös községi út Székelyderzshez tartozó szakaszának felújításából. A modernizálásnak köszönhetően a székelymuzsnaiak hamarabb juthatnak el Székelyudvarhelyre.
2020. január 08., 20:002020. január 08., 20:00
A kopóréteg is rákerült a 15-ös jelzésű községi út Székelyderzshez tartozó szakaszára, így a modernizálási tervek 92 százaléka megvalósult – tudtuk meg István Adrián polgármestertől. Mint mondta, az útfestések és más kisebb munkálatok maradtak hátra a teljes befejezéshez. Ez is megvalósul, amint az időjárás engedi. Ettől függetlenül jól használható a szakasz, ami abból is látszik, hogy jelentősen megnőtt rajta a forgalom – tette hozzá a tisztségviselő. A hóeltakarítás ugyanakkor nemcsak náluk, hanem a bögözi részen is meg van szervezve, ahol már a korábbi években befejezték a korszerűsítést.
A megvalósítást az Országos Vidékfejlesztési Program (PNDL) révén összesen 5,27 millió lejjel támogatta a kormány, ezt már át is utalták a munkát végző vállalkozónak. A község önkormányzatának ugyanakkor még elő kell teremtenie 290 ezer lejt, ami a projekt önrészének számít. Az összeget még idén ki kell fizetniük, hiszen év végéig teljesen be kell fejezni a modernizálást.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Eddig ugyanis Székelyderzsen át Kányád irányába közlekedtek a rossz útviszonyok miatt. Mindemellett Székelykeresztúr irányába is lerövidül az út. „Annyira szép a táj, hogy akár biciklitúrákat is érdemes szervezni a környéken” – jegyezte meg István Adrián.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Szintén pozitívumként említette, hogy ezentúl kevésbé lesznek sárosak a mintegy 300-as lélekszámú Székelymuzsnán. Persze ez annak is köszönhető, hogy a község önkormányzatának egy másik PNDL-s pályázata is sikeresnek bizonyult, amiből minden utcát leaszfaltozhatnak a kis faluban, illetve Székelyderzsben is. Ezen projekt megvalósítását 4,7 millió lejjel támogatja a fejlesztési minisztérium. A kivitelezés már el is kezdődött, több helyen elkészültek a sáncok, és utcákat is kövezett le a megbízott vállalkozó. Mindemellett sikerült szabályozni a Patak utcában lévő kis patakot, amely miatt többször is volt árvíz az elmúlt években.
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten – közölte Magyarország honvédelmi minisztere hétfőn a Facebook-oldalán.
Több mint 21 500 nyereményt összesített a Román Lottótársaság a november 1-jei, vasárnapi sorshúzás után, összesen több mint 1,88 millió lej értékben.
Főleg az éjszakai lehűléseket illetően lesz változás az előttünk álló két hétben az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn kijelentette, hogy a törvény értelmében kötelező lesz jövő évben emelni a nyugdíjakat.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn bejelentette, hogy jövő héten ismertetik a helyi közigazgatási reformról szóló tervezet első változatát.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az alakulat több vezetőjének részvételével Temesváron megrendezett hétvégi keresztelő visszatetszést keltett az emberek körében.
Szolgálati fegyverével, saját autójában lőtte fejbe magát egy 25 éves rendőr Dolj megyében. A fiatalembert súlyos állapotban szállították kórházba.
Narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a következő napokban várható jelentős esőzések és erős szél miatt. A hegyekben havazásra kell számítani.
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.
szóljon hozzá!