Közel egy éve nyitotta meg a háromszéki MPP az állampolgársági irodát, amelyet eddig négyezer sepsiszentgyörgyi keresett fel. A fiatal kérvényezők az állampolgárság előnyeit akarják kihasználni, de olyan eset is volt, hogy román anyanyelvűek igényelték a magyar állampolgárságot.
2012. január 20., 12:152012. január 20., 12:15
2012. január 20., 12:222012. január 20., 12:22
2011 februárjában nyílt meg Sepsiszentgyörgyön, az MPP állampolgársági irodája, amelynek létrejötte hamar beépült a köztudatba – tájékoztatott Szász Beáta, az iroda ügyintézője. „Már az első hetekben több mint 400 érdeklődő fordult meg nálunk, jelezve, hogy visszatérnek az összegyűjtött dokumentumokkal. Ezt követően állítottuk össze az útra kész dossziét, amely tartalmazza a fordítások elkészítését; a kérelmek, adatlapok elektronikus kitöltését és az iratcsomó ellenőrzését, megfelelő összeállítását. Örömmel láttuk, hogy idősek és fiatalok körében egyaránt nagy volt ez érdeklődés” – mondja az irodavezető.
Az elmúlt év során négyezer személy kereste fel az irodát, még 18 éven aluliak is, akik azzal a kérdéssel fordultak a munkatársakhoz, hogy ők önállóan igényelhetik-e az állampolgárságot, akkor is, ha szüleik esetleg nem akarják. „Meglátásom szerint a fiatalabb korosztály leginkább az előnyeit szeretné kihasználi a magyar állampolgárságnak: utazás, munka. Ritka az a fiatal, aki szívügyből szeretne magyar lenni. Természetesen vannak olyanok is, akiket vissza kell honosítani, tehát 1945 előtt születtek, ők az elvett magyarságukat szeretnék visszakapni. A kérvényezők egynegyede van ebben a helyzetben. Sokan érdeklődnek arról is, hogy milyen előnyökkel fog járni az állampolgárság, ők idősebbek és szívügyként is viselik a dolgokat, de az előnyöket is szetenék kihasználni” – magyarázza Szász Beáta.
Az iroda tevékenységi köre igen kiterjedt: tájékoztatást nyújtanak a honosítással, útlevél igényléssel kapcsolatosan, kitöltik a dokumentációt, iratokat fordítanak le és időpontot kérnek ügyfeleiknek a konzulátuso: „Eddig pontosan 989 személynek töltöttük ki, és állítottuk össze a dossziét, ezen személyek több mint fele tudomásunk szerint már le is tette az esküt. A többiek érdeklődtek, valószínű, hogy a demokrácia központban intézték az ügyet, és állították össze a dossziét.” Az elmúlt év során érdekes esetek is előfordultak, Beáta szerint nehéz az emberekkel dolgozni, volt olyan többdiplomás személy is, aki sokkal nehezebben értette meg a dolgok menetét, mint egy egyszerű munkás.
„Volt egy olyan eset amikor valaki nagyon nehezen tudta bizonyítani a származását, a nagyapáig kellett visszamenni, de maga az illető is 50 fölött volt. Otthon nem talált semmi papírt, sem szüleiről, sem nagyszüleiről és itt az irodában kezdett kiabálni, hogy ő miért kell ilyen iratokat keressen, ha ő tudja hogy mikor születtek a szülei, és tudja, hogy magyarok voltak. Aztán úgy tűnt feladja és nem igényli az állampolgárságot, de fél év múlva mégis megérkezett az egyházi papírokkal” – mesélte az irodavezető.
A másik eset, ami emlékezetes az volt, amikor román anyanyelvű kérelmezők fordultak az irodához, állampolgárságot igényelve. Annak ellenére, hogy nem tudtak megszólalni magyarul, tudtak magyar felmenőket bizonyítni, így nekik is összeálíították az iratcsomót.
Idén januárban ismét megrohamozták az irodát, de mindenkit fogadnak és segítséget nyújtanak bármiben. Az állampolgársági iroda napont 9 és 17 óra között tart nyitva, a Martinovics Ignác utcában, de telefonon is lehet időpontot kérni a 0367-412810-es telefonszámon.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
szóljon hozzá!