Fotó: Haáz Vince
Jótékonykodással és rollerezéssel ünneplik az Állatok Világnapját a marosvásárhelyi állatkertben. Ezt 1931 óta ünnepelik minden esztendőben Szent Ferenc emléknapján, október 4-én, mivel ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentje halálának napja.
2019. október 02., 13:422019. október 02., 13:42
A rendalapító Assisi Szent Ferenc a legenda szerint nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük, s már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen.
Marosvásárhelyen pénteken 16 órára várják a gyerekeket rollerekkel az állatkertbe. A szervezők szerint a programban lesz rolleres felvonulás, de meg lehet nézni a nagyvadak etetését is.
A civil szervezet daganatos betegséggel diagnosztizált gyerekekkel foglalkozik, számukra szervez kézműves-foglalkozásokat és más, szórakoztató tevékenységeket a kórházban.
Mivel a kórházban levő gyerekeknek viszik, ezért ezúttal csak új könyveket, játékokat tudnak fogadni.
Rövidített program az állatkertben
Az állatkert vezetőségétől azt is megtudtuk, hogy október elsejétől a téli, rövidített program szerint várják a látogatókat. A jegypénztár 9-16 óra között van nyitva, a vendégek 17 óráig kell elhagyják a több hektáron elterülő, népszerű létesítményt.
Románia támogatja az Európai Bizottság és annak elnöke, Ursula von der Leyen erőfeszítéseit az Egyesült Államokkal való tárgyalás folytatására – jelentette ki vasárnap Nicușor Dan elnök.
Nem kell megijedni, az új Superman-film nem rossz. Csak nem olyan, mint amihez eddig hozzászoktunk. Kritika.
A rendőrség közlekedési tájékoztató központja (Infotrafic) szerint a 7B jelzésű országút Arad és Tornya közötti szakaszán történt balesetben két autó volt érintett.
Letette a hivatali esküt vasárnap reggel az alkotmánybíróság három új bírája, Mihai Busuioc, Asztalos Csaba és Dacian Cosmin Drago
Arad megyére is kiterjesztették a hatóságok a Maros megyei Mezőméhesen történt gyújtogatás és gyilkosság elkövetésével gyanúsított Emil Gânj keresését.
Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.
A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.
Múlt héten elhagyta a bűvös 1 milliós nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?. Ehhez a számhoz az erdélyi nézők, mint egy 120 ezer nézővel járultak hozzá.
Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.
Sok romániai alkalmazott nemcsak a pénz, hanem a lelki nyugalom miatt váltana munkahelyet. Egy friss felmérés szerint többségük elégedetlen a jelenlegi fizetésével, és komoly pszichés nyomás nehezedik rájuk.
szóljon hozzá!