
Háziorvosokra nagy szükség van, és még nagyobb szükség lesz az elkövetkező öt-tíz évben – hangzott el többször is az este folyamán
Fotó: Haáz Vince
Kórházigazgatókkal találkoztak a rezidens orvosok hétfőn este Marosvásárhelyen. Az eseményen jelen voltak az egészségügyi rendszer egyéb intézményeinek – biztosító, közegészségügy, mentőszolgálat – vezetői is, akik Maros, Hargita és Kovászna megye jelenlegi helyzetét ismertették, kitérve a jövőbeli lehetőségekre.
2019. december 16., 21:582019. december 16., 21:58
Vass Levente, a társszervező Studium–Prospero Alapítvány ügyvezető igazgatója köszöntőjében elmondta, céljuk első kézből tájékoztatni a pályájuk elején álló orvosokat, hogy rálátást nyerjenek, melyek azok a szakterületek, ahol azonnal elhelyezkedhetek, illetve azok, ahol öt éven belül megüresednek a helyek. Arra hívta fel a termet megtöltő fiatalok figyelmét, hogy jelenleg
December 17–19. között választhatnak szakirányt a rezidens orvosok, januárban pedig még tartanak egy választást, ahol letisztázzák az addig felmerülő kérdéseket. A fiatal orvosok 39 szakirány közül dönthetnek, de nem mindenik gyakorolható minden kórházban – ismertette Vass Levente.
Fotó: Haáz Vince
A jelenlévő egészségügyi intézményvezetők közül ki-ki bemutatta az általa képviselt kórházat, a hiányszakmákról beszéltek, arról, hogy milyen szakorvosokat tudnának azonnal foglalkoztatni.
Az est második felében a rezidensek az intézményvezetőkkel kisebb csoportokban vagy külön-külön beszélgettek, felmérték a lehetőségeket, illetve azokat az elképzeléseket, amelyekkel a kezdő orvosok indulnak a szakosodás területén.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.
szóljon hozzá!