
Víz- és csatornahálózat kiépítésére 17 háromszéki község 70 millió eurót hívhat le. Illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Nagyívű településfejlesztési program körvonalazódik Háromszéken. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke úgy becsüli, hogy a negyven háromszéki község 2020-ig 200 millió euró támogatást hív le az EU-s alapokból.
2017. június 05., 19:002017. június 05., 19:00
A megyei önkormányzat elnöke szerint összehangolt fejlesztésre van szükség, és fontosnak tartják, hogy a kis létszámú községeket is felzárkóztassák, a vidéki településeket egy irányba vigyék. A kisebb falvak kevesebb szakembert tudnak foglalkoztatni, ezért a megyei tanács szakapparátusa segített a pályázatok összeállításában. A politikus emlékeztetett,
saját büdzséből nem tudták előteremteni a 25 százalékos hozzájárulást. Hasonló helyzetbe sodródott Barátos, Kökös, Zágon, ám amikor pénzügyi válságba kerültek, a megyei önkormányzat melléjük állt – mondta Tamás Sándor.
A megyei önkormányzat elnöke hangsúlyozta, a negyven községből csak kettő – Nagyajta és Kézdialmás – nem nyújtott be egyetlen projektet sem,
A vidékfejlesztési program keretén belül 15 község 21 millió euró értékű támogatást nyert, a településfejlesztési programban pedig 33 község 100 millió eurót pályázott. A nagy beruházások finanszírozására, vagyis víz- és csatornahálózat kiépítésére 17 község 70 millió eurót hívhat le. Ezeket a finanszírozási szerződéseket a következő hetekben, hónapokban kötik meg.
Általában az éjszakai, illetve a hajnali órákban szokott érkezni az ország Ukrajnával határos területeihez közel a légiriasztás. Vasárnap ez korábban, már az esti órákban megérkezett.
Felmelegedés várható a következő napokra, néhol erősebb, de az ország legnagyobb részén mérsékelt széllökésekkel. Erdély keleti medencéiben azonban hűvösek lesznek az éjszakák.
Egy sofőriskola tanulóját szúrták ki a rendőrök, amint alkoholos befolyásoltság alatt vezetett a gyakorlati óráján Giurgiuban. Az oktató jogosítványát felfüggesztették 90 napra, valamint megbírságolták közel 2000 lejre.
Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
szóljon hozzá!