
Fotó: Kristó Róbert
Nem elég, hogy ittasan vezetett és a rendőrség is elkapta, de egy szerencsétlen közlekedési baleset nyomán a sípcsontja is eltörött egy csíkszentmártoni fiatalembernek.
2010. január 06., 15:512010. január 06., 15:51
2010. január 06., 16:232010. január 06., 16:23
Fotó: Kristó Róbert
A Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség tájékoztatása szerint, közúti ellenőrzés céljából állítottak meg kedden hajnalban Tusnádfürdőn a járőröző rendőrök egy gépkocsivezetőt. Nem kis meglepetésükre az alkoholos szondázás után kiderült, hogy a volán mögött ülő 18 éves szentmártoni K. I. által kilélegzett levegő alkoholkoncentrációja egy ezrelékes. A rendőrök a fiatalembert a csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházba szállították vérvételre, dolguk végeztével viszont Csíkszentkirály fele tartva útközben maguk is balesetet szenvedtek.
Honlapunkon is beszámoltunk már arról, hogy kedden, január 5-én nem sokkal kilenc óra után a Brassói sugárúton, a fény- és hangjelzéseket használó rendőrautó, több autót előzve meg, egy előtte haladó, bal fele forduló személygépkocsival ütközött. A közlekedési balesetben károsultak a járművek, illetve több enyhébb személyi sérülés is történt, így például a rendőrautóban szállított, ittas vezetéssel gyanúsított fiatalember jobb lábának sípcsontja törött el.
A sérülés miatt természetesen nem mentesül a 18 éves fiú az alól, hogy ellene ittas állapotban való vezetés alapos gyanújával induljon kivizsgálás. Alig léptünk 2010-be és a Hargita megyei rendőrség máris a második ittas vezetővel szembesül, érdekességképpen említhető meg, hogy mindkét esetben tusnádfürdői közúti ellenőrzés során akadt horogra a két ittas sofőr.
Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az áramszolgáltatás szeptember 22-én, kedden több csíkszeredai utcában.
A legmélyebbről indult, és székelyföldi viszonylatban – pláne ha nyugatra tekintünk – az egyik legmagasabb hőmérsékletet érte el Csíkszereda pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint.
Meghosszabbította a csíkszeredai önkormányzat a plébániával kötött bérleti szerződést a városháza ideiglenes székhelyére. Bár a hivatal év vége előtt visszaköltözne a felújított épületbe, a megállapodást biztonsági tartalékként 2027. februárig kitolták.
Rendőrségi ellenőrzést tartottak szeptember 17-én reggel Csíkszeredában a közrend és közbiztonság fenntartása, valamint az állatvédelmi előírások betartásának ellenőrzése érdekében.
Várni kell még a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola új tornatermének átadására, de van esély arra, hogy ez még ebben a tanévben megtörténjen. Jelenleg a hátramaradt munkálatok elvégzéséhez szükséges közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik.
Közúti baleset történt szeptember 17-én, csütörtökön reggel a 12-es számú országúton, Csíkszentkirály területén.
Negyedik alkalommal szervezi meg a Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulás a Pásztornap a Hargitán című szakmai találkozót. A szeptember 18-i rendezvénynek a csíkcsicsói Csicsó Farm ad otthont.
Továbbra is vizsgálják a szeptember 12-én, szombaton történt tragikus büdösfürdői mofettabaleset körülményeit, az ügyészség szerint egyelőre azt sem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy gázmérgezés okozta a tragédiát.
Gázrobbanás történt kedden egy húsipari üzem füstölőjében, Csíkmindszenten. A robbanást nem követte tűz, azonban két ember égési sérüléseket szenvedett.
Közúti baleset történt kedden délelőtt a 12-es országúton, Tusnád és Tusnádfürdő között. Két személygépkocsi ütközött, az egyik járművezetőt kórházba szállították.