Rendkívül zavarják a lakókat a városban fészkelő varjak

Naponta több ezer vetési varjú károgását kell elviselniük a marosvásárhelyieknek •  Fotó: Pataky István

Naponta több ezer vetési varjú károgását kell elviselniük a marosvásárhelyieknek

Fotó: Pataky István

Reggelente félóra és este szintén félóra a varjak érkezése az éjjeli szálláshelyeikre, illetve távozása onnan, ennyi zajt kell elviselniük a környéken lakóknak. Ám azoknak, akik a marosvásárhelyi Párkány negyedben, a Kárpátok sétányán és a Szabadság utcában laknak, már-már ez is elviselhetetlen, ugyanis több ezer madárról van szó, amelyek hangosak, piszkolnak és megkeserítik a városiak életét. 

Antal Erika

2019. augusztus 07., 22:002019. augusztus 07., 22:00

2019. augusztus 07., 22:052019. augusztus 07., 22:05

A szóban forgó vetési varjú a költési időszakban védett madárnak számít, de amúgy is tilos lőni rájuk lakott területen. Lapunkat több olvasónk is azzal a panasszal kereste meg, hogy

a hangoskodás mellett a rengeteg ürülék is zavaró, hiszen nem csak káros, kiégeti azt, amire ráhull, de még iszonyatosan büdös is.

Nem tudják, mit tehetnének, hogyan lehetne elzavarni őket a lakott zónákból – fogalmazta meg kérdését Kanyó István, a Párkány negyed egyik lakója. 

A Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület vezetőjét, Papp Tamást kérdeztük, mivel magyarázható, hogy ennyire megsokasodtak a varjak Marosvásárhelyen. A madarász szakember elmondta, a probléma összetett, ha valahonnan elűzik a madarakat, akkor azok másik helyen keresnek helyet maguknak.

A Maroson levő szigetről – ahol rendszeresen esküvőket és más mulatságokat szerveznek – puskával kergették el a varjakat, így azok kénytelenek voltak a városi zöldövezetekben meghúzódni.

A másik magyarázat, hogy a természetes környezetük is egyre szűkül, hiszen lugas-szerű erdők, útmenti fasorok, összefüggő lombkoronájú ligetek a normál lakóhelyük ezeknek a nagytestű madaraknak. De mivel az útmenti fák zömét kivágták, a kis erdők is eltűntek, ligetek sincsenek már, ezért beköltöztek a városba. Életterük a mezőkön, réteken van, hiszen kisállatokkal, rágcsálókkal táplálkoznak, tehát

csak éjszakára jönnek be a városba, illetve tavasszal a fészkelő időszakban töltenek huzamosabb időt, amikor valóban zajosak, egész nap el kell viselni őket.

Mielőtt elkezdenék a fészekrakást, és leraknák a tojásaikat, azelőtt kellene megszabadulni tőlük – magyarázta Papp Tamás. A fészkeiket kellene leverni, hogy mikor elérkezik a fészkelési időszak, akkor ne a régi fészekhelyeikre telepedjenek vissza. Bár a vetési varjú nagyon intelligens madár, könnyen alkalmazkodik. Ráadásul a városban néhány Celsius-fokkal enyhébb a hőmérséklet,

élelem szempontjából is könnyebb a megélhetés, hiszen a szemeteskukák környékén, amelyeket nem szállítanak el rendszeresen, vagy nem tartanak tisztán, rengeteg táplálékot találnak. 

„A varjak okozta probléma megoldása lehetne például, ha a városon kívül, például a Maros partjára összefüggő fasort ültetnének. Természetvédelmi szempontból is hasznos lenne, de a madarak számára. Ugyanis, amikor a varjú elhagyja a fészkét, abban sok más, kisebb madár szokott megtelepedni. Például meg lehetne valósítani ezt az elképzelést, együttműködve a polgármesteri hivatallal, hogy közösen fákat ültessenek a Maros partján. Ám a Milvus többszöri kezdeményezésére sem reagált a hivatal” – mondta el Papp Tamás.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Lesodródott épületelemek, kidőlt fák, megrongálódott autók – ekkora károkat okozott a vihar

Tizenkilenc megye összesen 81 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában.

Lesodródott épületelemek, kidőlt fák, megrongálódott autók – ekkora károkat okozott a vihar
2025. július 09., szerda

Megrengett a föld szerda reggel

A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt szerda reggel 7 óra 38 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Megrengett a föld szerda reggel
Megrengett a föld szerda reggel
2025. július 09., szerda

Megrengett a föld szerda reggel

2025. július 09., szerda

Bolojan: különnyugdíjakkal kapcsolatos intézkedés is szerepelni fog a második deficitcsökkentő csomagban

Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.

Bolojan: különnyugdíjakkal kapcsolatos intézkedés is szerepelni fog a második deficitcsökkentő csomagban
2025. július 09., szerda

Drágulnak az ingatlanok az áfaemelés miatt

Jelentős, legalább 12 százalékos áremelkedés várható az új építésű ingatlanok piacán, mivel az eddigi 9 százalékos áfa helyett 21 százalékot kell fizetniük a vásárlóknak augusztustól a 120 ezer eurós értékhatár alatti lakásokért is.

Drágulnak az ingatlanok az áfaemelés miatt
2025. július 08., kedd

Lesodródott az útról autójával, súlyosan megsérült

Lesodródott az úttestről egy autó a Maros megyei Nyárádkarácson községhez tartozó Folyfalván kedden este. Az autóban utazó személy súlyosan sérüléseket szenvedett, kórházba szállították.

Lesodródott az útról autójával, súlyosan megsérült
2025. július 08., kedd

További deficitcsökkentő intézkedésekre készül a kormány, újabb tiltakozó akciókkal készülnek a szakszervezetisek

Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.

További deficitcsökkentő intézkedésekre készül a kormány, újabb tiltakozó akciókkal készülnek a szakszervezetisek
2025. július 08., kedd

Vihar utáni fennakadások: lezárt utak és áramszünet Gyergyószentmiklóson és Tusnádfürdőn

Kidőlt fa miatt lezárták a 12C jelű országutat Gyergyószentmiklós és a Gyilkos-tó között kedden este. Áramszünet is van a térségben a vihar okozta károk miatt.

Vihar utáni fennakadások: lezárt utak és áramszünet Gyergyószentmiklóson és Tusnádfürdőn
2025. július 08., kedd

Vigasztalhatatlan a medvebocs, amelynek az anyját kilőtték a motoros megölése miatt

Megtalálták annak a medvének a bocsát, amelynek az anyja a napokban egy motorost ölt meg a Transzfogarason. A tragédiát követően a nagyvadat kilőtték, a bocs pedig anya nélkül maradt.

Vigasztalhatatlan a medvebocs, amelynek az anyját kilőtték a motoros megölése miatt
2025. július 08., kedd

Kidőlt fa torlaszolta el az országutat a Bucsin-tetőnél

Lezárták az utat a Bucsin-tető térségében egy kidőlt fa miatt kedden este. A hatóságok este kilenckor még dolgoztak az útszaszakasz felszabadításán.

Kidőlt fa torlaszolta el az országutat a Bucsin-tetőnél
2025. július 08., kedd

Hét megye 35 településén okozott károkat a viharos időjárás

Hét megye 35 településén okozott károkat a viharos időjárás a keddi nap folyamán – derül ki a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) összesítéséből.

Hét megye 35 településén okozott károkat a viharos időjárás