Hirdetés
Hirdetés

Remélhetőleg még a vakációban megkapják a katolikus iskola diákjai is az érdemösztöndíjakat

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A helyi önkormányzat iskolákért felelős igazgatósága, valamint a polgármesteri hivatal pénzügyi igazgatósága is megerősítette, hogy csaknem egy hónapja átutalták minden marosvásárhelyi középiskola bankszámlájára az érdemösztöndíjakat, és legtöbb helyen már kézbe is kapták azokat az érintettek.

Hajnal Csilla (R)

2017. június 19., 19:182017. június 19., 19:18

Akad azonban olyan tanintézet, ahol még várniuk kell a diákoknak a pénzre.

Az érdemösztöndíjak kiosztását kormányrendelet is szabályozza, ám az önkormányzatok helyi szinten kellett döntsenek arról, hogy belefoglalják-e, vagy sem a helyi költségvetésbe. Ez Marosvásárhelyen megtörtént, azaz megszavazták azok kiosztását.

Hirdetés

Bakó Szabolcs RMDSZ-es tanácsos volt az, aki kezdeményezte, hogy a város idei költségvetésébe foglalják bele azt a 2 millió 100 ezer lejes keretösszeget is, amelyből

minden 8,50-en felüli év végi átlaggal rendelkező, Marosvásárhelyen tanuló középiskolás érdemösztöndíját egységesen kifizethetik visszamenőleg a 2013–2014-es tanévre.

Ez a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium diákszövetségének javaslataként fogalmazódott meg először, ezt vette át, és terjesztette az önkormányzat elé az RMDSZ-es tanácsos. Bakó Szabolcstól megtudtuk, saját maga érdeklődte meg az érdemösztöndíjak sorsát, és a polgármesteri hivatal iskolákért felelős igazgatóságán, valamint a pénzügyi osztályon megerősítették, hogy megtörtént az átutalás.

A Római Katolikus Teológiai Gimnázium tanulói adminisztratív okok miatt még nem kaphatták meg a pénzt. Székely Szilárd ideiglenesen kinevezett igazgatótól megtudtuk, igyekeznek minél hamarabb megoldani a helyzetet, és még a vakációban átadni az érdemösztöndíjakat.

Idézet
Az iskolánk is megkapta a pénzt, de a bankszámlával kapcsolatos adminisztratív gondok miatt még nem tudtuk kiosztani, mert el kell döntenünk, hogy valaki egységesen kiveszi a teljes összeget, és készpénzben adja át a diákoknak, vagy pedig bankszámlára utaljuk. Minél hamarabb ki szeretnénk osztani, mintegy kétszáz diák érdemelte ki az ösztöndíjat a katolikus iskolában

– mondta el a Vásárhelyi Hírlapnak Székely Szilárd.

Az elmúlt évben Haller Béla tanácsos fogalmazta meg javaslatként ugyanezt a 2012–2013-as tanévre vonatkozólag, akkor 550 ezer lej értékű összegről volt szó. A tanács megszavazta, és utalták is az elmaradt érdemösztöndíjakat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Nyilvánosság elé állt a Călin Georgescut feljelentő üzletember

Răzvan Leu hétfőn megerősítette, hogy az ő feljelentése nyomán vizsgálódik a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Călin Georgescu volt államfőjelölt csalási ügyében.

Nyilvánosság elé állt a Călin Georgescut feljelentő üzletember
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Községek önkéntes összevonását fogja javasolni a kormányprogramban Siegfried Mureșan

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Moldovai Köztársaság mintájára községek önkéntes összevonását javasolja majd a kormányprogramban.

Községek önkéntes összevonását fogja javasolni a kormányprogramban Siegfried Mureșan
2026. szeptember 21., hétfő

Kiadták a riasztást: fagyhat is Székelyföldön, a Hargitán pedig lehavazhat

Csütörtök reggelig lehűlés, esők és szeles időjárás várható az egész országban, hétfőn pedig 24 megye egyes térségeiben erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lesz érvényben – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Kiadták a riasztást: fagyhat is Székelyföldön, a Hargitán pedig lehavazhat
2026. szeptember 21., hétfő

Fegyveres kísérők állig feketében – videót és részleteket tettek közzé a ma hajnali Georgescu-kiemelésről

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.

Fegyveres kísérők állig feketében – videót és részleteket tettek közzé a ma hajnali Georgescu-kiemelésről
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Már egyeztetett az RMDSZ-szel a kijelölt miniszterelnök, itt tart most a kormányalakítási folyamat

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök azt fogja kérni a parlament vezetésétől, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább hatvan percig tartson.

Már egyeztetett az RMDSZ-szel a kijelölt miniszterelnök, itt tart most a kormányalakítási folyamat
2026. szeptember 21., hétfő

A forgalomból szűrték ki, majd kísérték haza házkutatásra Călin Georgescut

Megállították hétfőn a forgalomban Călin Georgescut, majd rendőri kísérettel mogoșoaiai otthonába vitték – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres. A volt államfőjelölt lakásán a nyomozók egy csalási ügyben tartanak házkutatást.

A forgalomból szűrték ki, majd kísérték haza házkutatásra Călin Georgescut
2026. szeptember 21., hétfő

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Nicușor Dan is ott lesz az ENSZ 81. közgyűlésén

Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.

Nicușor Dan is ott lesz az ENSZ 81. közgyűlésén
2026. szeptember 20., vasárnap

Emelkedni fog jövő héttől a Duna vízhozama Romániában, de ez még mindig jóval elmarad a sokéves átlagtól

Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.

Emelkedni fog jövő héttől a Duna vízhozama Romániában, de ez még mindig jóval elmarad a sokéves átlagtól
2026. szeptember 20., vasárnap

Szökevényeket és bűnözőket kerestek a rendőrök, sokukat meg is találták

A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.

Szökevényeket és bűnözőket kerestek a rendőrök, sokukat meg is találták
Hirdetés