
Jóra fordulnak a Kicsimező utcai állapotok. Közeledő útfelújítás
Fotó: Gecse Noémi
Eljött az ideje Csíkszeredában a zsögödi Kicsimező utca felújításának – a lakók által régóta várt, és már korábban megígért munkálat idén minden bizonnyal elkezdődik. A Zsögöd utca felső szakasza is felújításra vár, de ott még a kezdeti lépéseknél tartanak, dolgozni csak jövőben fognak.
2018. február 06., 10:502018. február 06., 10:50
Minden évszakban kihívást jelentenek az útviszonyok a Kicsimező utcaiak számára –
Az utca lakói már évek óta kérik a szennyvízhálózat építése által is megviselt útburkolat korszerűsítését, erre ígéretet is kaptak, az előkészületek azonban meglehetősen lassan haladtak.
– tudtuk meg.
Mint Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármester tájékoztatott, a Kicsimező utca felújítása érdekében készült korábban egy megvalósíthatósági tanulmány, a kiviteli tervek elkészítésére szerződést írtak alá, és a kivitelezéshez szükséges közbeszerzési folyamattal lejártával a korszerűsítést elkezdődik.
– mondta az elöljáró. Az utcában esővíz-elvezető csatornát is kialakítanak, ez a szomszédos Zsögödi Nagy Imre utcában már elkészült hálózathoz csatlakozik.
Fotó: Gecse Noémi
Szintén felújításra vár a keresztúttól a templom felé, majd a Natúr lakóparkhoz vezető Zsögöd utca felső, aszfaltozatlan szakasza. Ott is végeztek javításokat a szennyvízhálózat építése után, de
A lovardától a lakóparkig tartó, kevéssel több mint 1 kilométeres hosszúságú szakasz felújítására terv még nem készült, nemrég indították el a közbeszerzési eljárást ennek érdekében – tudtuk meg. Szőke Domokos úgy vélte, a tervezés elkészülte után várhatóan jövő tavaszra lesz kivitelezési megbízás, és elkezdhetik a szükséges munkálatokat.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emelné 2027-ben a bruttó minimálbért az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS). A szakszervezeti szövetség átlátható, méltányos számítási módszert és a minimálbér befagyasztásának elkerülését szorgalmazza.
November 6-a, péntek az utolsó nap, amikor a gazdák benyújthatják a kérelmüket az aszály sújtotta kukorica- és napraforgótermés után járó rendkívüli támogatásra – hívta fel a figyelmet kedden a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).
Az ősz színeit kedd reggelre a frissen hullott hó fehérsége törte meg Hargitafürdőn.
Romániában több mint négyezer gyermek szenved 1-es típusú cukorbetegségben, a kezeléshez való hozzáférést, a metabolikus betegségek megelőzését és az egészségnevelést a legfontosabb prioritások közé kell sorolni – jelentette ki az egészségügyi miniszter.
Călin Georgescu volt államfőjelöltet kedden a fővárosi fogdából az első kerületi bíróságra kísérték, hogy részt vegyen az ellene legionárius propaganda vádjával indított per tárgyalásán.
Elkezdte a napokban a brassói regionális útügyi igazgatóság a hófogó panelek kihelyezését az ügykezelésébe tartozó országutak mentén – tájékoztatnak bejegyzésükben.
Folytatódik a Jupiter művelet, a rendőrök és az ügyészek kedden országszerte több mint 300 helyszínen tartanak házkutatást különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a legfőbb ügyészség.
November 3-án délelőtt 10 órától indul a 2026-os roncsautóprogram újabb szakasza, amelynek keretében a magánszemélyek állami támogatást igényelhetnek új gépkocsi vásárlására.
szóljon hozzá!