Hirdetés
Hirdetés

Reggeltől estig, sőt szombaton is dolgoznak az útlevélosztályokon

Képünk illusztráció •  Fotó: Gecse Noémi

Képünk illusztráció

Fotó: Gecse Noémi

Maros és Hargita megyében is meghosszabbították az útlevélosztályok működési programját, miután jelentősen megnőtt az igénylések száma. Amíg Hargita megyében márciusra is lehet időpontot foglalni, addig Maros megyében már csak áprilisban van pár szabad hely.

Simon Virág

2022. március 12., 13:572022. március 12., 13:57

Részben a járványügyi szigorítások feloldásával, részben az ukrajnai háborús helyzettel magyarázzák az illetékesek, hogy duplájára, sőt háromszorosára nőtt az útlevéligénylések száma. Míg első körben azt tették lehetővé, hogy bármelyik megyében lehessen időpont kérni, péntektől meghosszabbították a kérések igénylésének idejét.

Maros megyében, mint Mara Toganel prefektus elmondta, az átlagos napi 100 kérés helyett az elmúlt napokban már napi 300 igénylést nyújtottak be, illetve már csak május végére, június elejére lehetett időpontot kérni.

Az ügyintézés megkönnyítése érdekében március 7-étől egy újabb irodát nyitottak meg a kérések fogadására, március 11-étől pedig meghosszabbították a munkaprogramot.

Ennek köszönhetően hétfőtől péntekig 8 és 20 óra között lehet benyújtani az útlevélosztályon a kéréseket, szombaton pedig 8–14 óra között van ügyfélfogadás. Az intézkedésnek köszönhetően míg március 10-én, csütörtökön csak májusra, júniusra lehetett időpontot foglalni Maros megyében, pénteken már márciusra és áprilisra is volt szabad időpont, míg szombaton már csak áprilisra.

Hirdetés

Hargita megyében – alkalmazkodva az országos rendeletekhez – szintén meghosszabbították az ügyfélfogadást az útlevélosztályon. A kormányhivatal nyilatkozata szerint a korábbinál kétszer többen igényelik az új útlevelek elkészítését, a lejárt iratok cseréjét. Péntektől az online platformon Hargita megyében is naponta 8–20, szombaton 8–14 óra között lehet időpontot igényelni. Hargita megyében márciusban is vannak még  szabad időpontok, áprilisban és májusban pedig nyugodtan lehet válogatni a napok és órák között.

Az érdekeltek online foglalhatnak időpontot az epasapoarte.ro oldalon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Különösen fényes, lassan áthaladó hullócsillagok tűnnek fel az égen hamarosan

Hullócsillagokkal és tűzgömbökkel érkeznek a Taurida meteorrajok november első felében – tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.

Különösen fényes, lassan áthaladó hullócsillagok tűnnek fel az égen hamarosan
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Fák dőltek az útra a Gyilkostónál és Piricskénél

Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.

Fák dőltek az útra a Gyilkostónál és Piricskénél
2026. november 02., hétfő

Pénzügyi segítséget kaphatnak a sertéstenyésztők a sertéspestis megelőzésére

Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.

Pénzügyi segítséget kaphatnak a sertéstenyésztők a sertéspestis megelőzésére
2026. november 02., hétfő

Kigyúlt egy ház és a szomszédos épület tetejére is átterjedtek a lángok

Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kigyúlt egy ház és a szomszédos épület tetejére is átterjedtek a lángok
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Majdnem tízezren jelentkeztek, csaknem kétszeres a túljelentkezés a novemberi rezidensvizsgára

Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.

Majdnem tízezren jelentkeztek, csaknem kétszeres a túljelentkezés a novemberi rezidensvizsgára
2026. november 02., hétfő

Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódon is

Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.

Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódon is
Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódon is
2026. november 02., hétfő

Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódon is

2026. november 02., hétfő

Pénzt fog veszíteni Románia a PNRR-programban a volt miniszter hibája miatt – állítja az új miniszter

Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.

Pénzt fog veszíteni Románia a PNRR-programban a volt miniszter hibája miatt – állítja az új miniszter
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét Magyarországon

Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.

Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét Magyarországon
2026. november 02., hétfő

Változó médiavilág, állandó értékek: merre tart a romániai magyar újságírás?

A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.

Változó médiavilág, állandó értékek: merre tart a romániai magyar újságírás?
2026. november 02., hétfő

Újraindult a tej-kifli program Maros megyében

November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Újraindult a tej-kifli program Maros megyében
Hirdetés