
Népszerű cégek neveit használják fel, hogy hihetőbb legyen a nyereményjáték, majd e-mailen értesítenek. Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Virágkorukat élik az adathalászatra és megtévesztésre alapuló internetes csalások, ez alól pedig a székelyföldi régió sem kivétel. A legújabb félrevezetés nyereményjátékra alapszik, azonban az érintett vállalat képviselete óva int bármilyen információ átadásától.
2021. november 17., 21:542021. november 17., 21:54
2021. november 17., 22:522021. november 17., 22:52
Lapunk olvasója hívta fel a figyelmünket egy olyan, hihetőnek tűnő átverésre, amelynek csaknem ő is áldozatául esett. A középkorú, csíkszeredai nő két héttel ezelőtt olyan levelet kapott elektronikus formában, amely szerint a Dedeman barkácsáruházlánc vásárlójaként szerencsés nyertesnek mondhatja magát.
„A levél teljesen rendben volt, a cég hivatalos logója és mottója is szerepelt benne, érthető nyelvezettel, minden helyesen volt leírva románul. Két másik név mellett az enyém is szerepelt mint a múlt hónap egyik hűséges vásárlója.
– mesélte, aki azzal magyarázta meg magának a szerencséjét, hogy valóban vásárolt nemrégiben az áruházban. A levélben leírták, hogyan léphet tovább és igényelheti a nyereményt, amely egy népszerű televíziómárka egyik modellje volt. Lehetősége volt több futárszolgálat közül választani, aki házhoz szállítja a nyereményt, miközben a lakcímet és egyéb személyes adatokat is kért már az oldal.
„A következő oldalon 2,7 eurós, valamilyen illetéket kellett volna kifizetni, amely nem volt különösebben meghatározva, de
– közölte. Másnap újabb levél érkezett egy másik címről, hogy még csak egy napja van kiváltani a nyereményt, amikor pedig válaszolni szeretett volna írott formában, a rendszer visszadobta azt, hogy nem létezik már a küldő e-mail-címe. Ekkor felhívta a barkácsáruház ügyfélszolgálatát, ahol azt válaszolták, náluk jelenleg nincs érvényben egyetlen nyereményjáték sem. „Utolsó mozzanatként a napokban újabb levél érkezett, miszerint ha nem váltom ki a nyereményt, mást fognak kisorsolni helyettem” – mondta, aki azért osztotta meg történetét, mert a csíkszeredai kirendeltségnél érdeklődve azt mondták neki, hogy
Érdeklődésünkre az áruház központi ügyfélszolgálata elmondta, nem egyedi eset a csíkszeredai, az elmúlt hetekben megsokasodott a térségből érkező, hamis nyereményjátékról szóló bejelentések száma.
– közölték állásfoglalásukat.
Egy informatikust is megkérdeztünk a lenyomozhatóság kérdéskörében, aki egyértelműsítette, manapság nem nehéz domain (internetes) nevek vásárlása, a felkutatás pedig szinte lehetetlen. „Több lehetséges forrásból is ellophatják az e-mail-címünket, ők létrehoznak egy lehetséges címet, és több száz embernek kiküldik a nyereményjátékról szóló értesítést. Előbb-utóbb csak ráharap valaki, utalni fog, és így a kártyaadatokat ellopják” – jelezte. Szerinte
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
1 hozzászólás