
Képünk illusztráció
Fotó: Xinhua/Agerpres
Legalább 32 ember meghalt, mintegy 700-an pedig megsérültek azt követően, hogy szerdán két rendkívül erős földrengés rázta meg Venezuelát. A rengések jelentős pusztítást okoztak, a hatóságok szerint az áldozatok száma drasztikusan emelkedni fog.
2026. június 25., 10:102026. június 25., 10:10
Az Egyesült Államok Földtani Intézete (USGS) adatai szerint először egy 7,2-es magnitúdójú földrengés pattant ki Caracas városától mintegy 160 kilométerre nyugatra, amelyet kevesebb mint egy perccel később
A Reuters korábbi jelentése szerint, melyet az Origo szemlézett, Caracas Baruta negyedében két épület összeomlott, a történtekben legalább hárman életüket vesztették. Jorge Rodríguez, a venezuelai nemzetgyűlés elnöke a CNN-nek úgy nyilatkozott, hogy az északi partvidéken fekvő La Guaira államot érte a legsúlyosabb csapás, ahol akár 15 épület is összeomolhatott.
Delcy Rodríguez ügyvezető elnök az Associated Pressnek megerősítette, hogy eddig legalább 32 halottat és mintegy 700 sérültet tartanak nyilván, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy
Az USGS kezdeti becslése szerint a földrengések következményei rendkívül súlyosak lehetnek, és nem zárható ki, hogy
Donald Trump amerikai elnök közölte, hogy az Egyesült Államok készen áll segítséget nyújtani Venezuelának: utasította az amerikai kormány valamennyi illetékes ügynökségét, hogy készüljenek fel a gyors beavatkozásra.
miközben az ország több térségéből is folyamatosan érkeznek jelentések a földrengések pusztításáról.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.
szóljon hozzá!