Alapfokon pert vesztett Sepsiszentgyörgy MPP-s alpolgármestere az önkormányzati testülettel szemben. Bálint József szerint nem politikai döntést hozott a brassói táblabíróság, de él törvény adta jogával, és fellebbezést nyújt be.
2011. november 09., 17:152011. november 09., 17:15
Bálint József a sepsiszentgyörgyi tanács ellen indított pert az elmúlt évben, kérve az önkormányzati testület 2009 decemberében hozott, leváltását célzó határozatának érvénytelenítését. Bálint akkor elérte, hogy a végleges ítélet megszületéséig a brassói táblabíróság felfüggesztette a vitatott határozat végrehajtását, így 2010 márciusától ismét alpolgármesterként tevékenykedhet. „Öröm az ürömben, hogy amíg a per folyik, maradhatok tisztségemben, képviselve azokat, akik három évvel ezelőtt az MPP-re szavaztak, és nem járok úgy, mint Makfalva MPP-s alpolgármestere, aki ugyan másodfokon is pert nyert a helyi önkormányzati testülettel szemben, vissza is került tisztségébe, de újra leváltották” – mondta el szerdai sajtótájékoztatóján Bálint József, aki egyben az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke is.
„A demokrácia szabályai szerint Sepsiszentgyörgyön az alpolgármesteri tisztség az MPP-t illeti meg, hiszen a helyhatósági választásokon az RMDSZ-nél is több szavazatot kaptunk” – tette hozzá a sajtótájékoztatón jelen lévő Szász Jenő, az MPP országos elnöke.
Eddigi működésének legjobb évét zárta a sepsiszentgyörgyi Művész mozi, a legsikeresebb film pedig 4000-rel rávert a korábban jegyzett legmagasabb nézőszámra, amit a Kincsem ért el. Külön öröm, hogy a rekorder is magyar produkció.
Brassóban indítja, majd több erdélyi helyszín után Budakalászon zárja januári előadássorozatát a Háromszék Táncszínház. Ugyanakkor vendég produkciókat is fogadnak sepsiszentgyörgyi termükben.
Az 1940-es második bécsi döntéssel Székelyföld határvidékéről nem minden magyar került a visszacsatolt Észak–Erdélybe. Sokan a befagyott Olt jegén átszökve jelentkeztek a haza szolgálatára, és voltak, akik sosem tértek vissza a fagyos Szibériából.
„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.
Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.
Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
szóljon hozzá!