Másodszorra is pert nyert a Maros megyei Makfalva alpolgármestere abban az ügyben, amelyben az RMDSZ-es polgármester a község önkormányzatának RMDSZ-frakciójával együtt kétszer is felfüggesztette tisztségéből. Az MPP azt tervezi, hogy a törvénysértést elkövetőkön, és nem közpénzekből hajtja be az alpolgármester elmaradt bérének és a járulékainak a kifizetését.
2011. október 28., 15:402011. október 28., 15:40
„Makfalvának 100 000 lejébe került a jogi hercehurca, hiszen másodszorra is a javamra döntött a törvényszék. Ki kell fizessék az illegális felfüggesztésem idejére az elmaradt fizetésemet annak minden járulékával együtt, valamint a perköltségeket is. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy azok fizessék ki az igazságszolgáltatás által megítélt összeget, akik az illegalitást elkövették, ne a helyi költségvetésből, a makfalvi lakosság pénzéből” – ismertette Makfalva MPP-s alpolgármestere, Vass Imre (balra) pénteki sajtótájékoztatóján.
Hozzátette, a 100 000 lejből megközelítőleg 65 000 lej képezi az elmaradt alpolgármesteri fizetését, a többi az ehhez tartozó járulék és a perköltség.
„Közigazgatási hibát is elkövettek, hiszen az egyik személy egyidőben volt önkormányzati képviselő és a polgármester tanácsadója. Első alkalommal pénzügyi okokra hivatkozva távolítottak el, majd amikor a bírósági pert megnyertem, másodszorra arra hivatkoztak, hogy többségi RMDSZ-es testületben nem illetheti meg az alpolgármesteri szék az MPP-t. Ez nem egyezik a közigazgatási törvénnyel. Szerintem azoknak, akik ezt az illegalitást megszavazták, le kellene mondaniuk” – fogalmazott Vass Imre. Közölte, amennyiben ezután sem helyezik vissza tisztségébe, akkor tovább perel, magasabb szinten.
Újságírói kérdésre válaszolva Vass Imre elmondta, még nem döntötte el, de nem zárja ki, hogy induljon a jövő évi helyhatósági választásokon a polgármesteri tisztségért.
Az MPP Maros megyei elnöke, László György szerint Küküllőszéplakon a párt belső szabályzatának megsértése miatt megvonták a politikai bizalmat az egyik tanácsosuktól, de a közgyűlés a mai napig nem tűzte napirendre a visszahívását, a tisztség betöltetlenségét és a listán következő MPP-s tanácsos beiktatását, az illető pedig azóta is az RMDSZ-frakcióval szavaz – éppúgy, ahogy a marosvásárhelyi önkormányzatban a PSD és a PNL esetében történt.
Kisebb lendülettel, de még mindig folytatódik az ingyenes méhnyakrákszűrés Marosvásárhelyen. Bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy biztosított vagy sem.
Sérüléseikből felépült, megerősödött fiatal madarak nyerték vissza szabadságukat a Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központja gondozásának köszönhetően. A gólyákat Marosszentgyörgy közelében engedték el, hogy megkezdhessék útjukat Afrikába.
Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.
Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
szóljon hozzá!