
Fotó: Boda L. Gergely
Kihez fordulhatnak azok, akik úgy érzik, hogy jogtalanul jártak el velük? Elméletileg a munkaügyi felügyelőséghez, a nép ügyvédjéhez, vagy akár egy ügyvédhez is.
2010. január 18., 17:292010. január 18., 17:29
2010. január 18., 17:412010. január 18., 17:41
Fotó: Boda L. Gergely
Maros megyében főként a pedagógusokat, de a polgármesteri hivatalokban, munkaügynél, szociális igazgatóságokon dolgozókat is érinti a megszorító intézkedés. A számokat Bukarestből küldik, de a végső döntést az intézményvezetők, polgármesterek, tanfelügyelők, igazgatók kell hogy meghozzák, a szakszervezetekkel való egyeztetés után. A szakszervezetek általános sztrájk kirobbantásával fenyegetőznek, de egyelőre konkrét lépéseket ezirányban nem tettek.
A törvények értelmében a munkaügyi felügyelőséghez fordulhatnak azok, akik úgy érzik, hogy jogtalanul bontották fel munkaszerződésüket. A megyei kirendeltség vezetője, Angela Boroş elmondta: ők minden panaszt kivizsgálnak, azonban a közalkalmazottak esetében nem sokat tehetnek. Az érintetteknek joguk van a közigazgatósági bírósághoz is fordulni és kérni, hogy vizsgálják ki az elbocsátás jogosságát. Az igazgatónő azt is elmondta, hogy január 21-től ők is kénytelen megválni 26 alkalmazottuktól. Megpróbáltak más állást szerezni számukra, de csupán
három esetében jártak sikerrel.
Egyelőre az eddig elbocsátott közalkalmzottak közül senki nem kérte a Nép Ügyvédje Iroda Maros megyei képviselőjének segítségét. Eugen Ciobota azonban megígéri, hogy amennyiben lesz ilyen felkérésük mindent megtesz annak érdekében, hogy a panaszosnak segítsenek.
Indíthatnak-e munkaügyi pert az elbocsátottak? – kérdeztük a téma kapcsán Kerekes Károly parlamenti képviselőt, aki határozott igennel válaszolt. Az RMDSZ-es honatya véleményét a keddi Vásárhelyi Hírlapban olvashatják. Megtudhatják azt is, hogy az megkérdezett szerint az elbocsátások mellett társadalmunkban mii fogja a legnagyobb gondot okozni az elkövetkező időszakban.
Két helyszínre is ki kellett vonulniuk a Maros megyei tűzoltóknak az elmúlt éjszaka. Marosludason közúti balesetnél, Libánfalván pedig lakástűznél avatkoztak be.
A rendőrség március óta még mindig csak vizsgálódik annak a tulajdonosi társulási adminisztrátornak az ügyében, akit milliós sikkasztással vádolnak. A vízszolgáltató, amelynek a legtöbbel tartoztak a lakótársulások, részben megkapta pénzét.
December 5-én ünnepi programokkal, kóruskoncerttel és látványos fényben úszó megnyitóval veszi kezdetét a marosvásárhelyi karácsonyi vásár, amely több mint egy hónapon át várja a látogatókat.
A marosvásárhelyi önkormányzat 42 millió lejt csoportosított át a korábbi évek többletéből, hogy stabilizálja a város költségvetését és biztosítsa a működési kiadások, valamint a folyamatban lévő fejlesztések finanszírozását.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház csütörtökön különleges kiállításnak adott otthont: a megye rezidenciális központjaiban lakó, fogyatékkal élő alkotóinak művei kerültek a közönség elé. Országos szinten Maros megyében van a legtöbb hely számukra.
Egy autó felborult, a benne rekedt női sofőrt a tűzoltók szabadították ki csütörtök délelőtt a Maros megyei Körtvélyfája és Oláhpéterlaka között.
Megoldást keres a marosvásárhelyi önkormányzat a víkendtelepi vendéglők és nyaralóházak bérleti szerződésének lejártára. Hosszú távú bérleti konstrukciót ajánlanak a bérlőknek, továbbá egy fedett szálláshelyet és lakókocsik fogadására alkalmas kempinget.
Tűz ütött ki egy lakóházban Marosvásárhelyen, a Honvéd utcában szerdán este, a tűzesetben egy idős férfi életét vesztette.
Marosvásárhely új testvérvárosi kapcsolat kiépítésébe kezdett Debrecennel. Már zajlanak a tárgyalások, amelyek gazdasági, kulturális és oktatási lehetőségeket nyithatnak, miközben a „kihűlt” testvérvárosi kapcsolatokat is felélesztik.
Megnyitják a karácsonyi vásárt Marosvásárhelyen december 5-én, ezért az ünnepi hétvégék alatt több belvárosi útszakaszt lezárnak, a buszjáratok pedig terelőúton közlekednek majd a kijelölt időpontokban.
szóljon hozzá!