Fotó: Henning János
Kötvény és hitel címmel szerveztek konferenciát Sepsiszentgyörgyön június 11-én, a Kovászna megyei tanácsnál. Az előadáson számos pénzügyi szakember közt jelen volt az OTP romániaii vezérigazgatója, Diósi László is.
2010. június 14., 11:322010. június 14., 11:32
2010. június 14., 11:372010. június 14., 11:37
Fotó: Henning János
A konferencia témájaként az a lehetőség szolgált, hogy az önkormányzatok számára adott a kötvénykibocsájtás lehetősége. Romániában Predeal és Mangalia települések bocsátottak ki kötvényt, az ebből befolyó összeget pedig a helyi turisztikába fektették – számolt be előadásában Králik Lóránd, az Országos Tőkepiaci Felügyelet biztosa.
Meghívottként jelen volt Diósi László, az OTP romániai igazgatója is, aki az önkormányzatok által kiadott kötvényekről tartott előadást. Ebben kiemelte: a korlátozott lehetőségek mellett a kötvények komoly alternatívát jelentenek a helyi befektetések finanszírozására. Diósi rámutatott: a kötvények kibocsájtásakor szerzett bevételeket célszerű olyan területekre fordítani, amelyek a későbbiekben bevételt jelenthetnek az önkormányzatok számára. A banki szakember szerint a helyi infrastruktúra fejlesztésre ez a megoldás a legolcsóbb hitelezési forma.
A helyi szakembereket Simon Enikő marketing tanácsadó, a Sepsiszentgyörgyi Hitelgarancia Alap munkatársa képviselte, aki a fejlesztési alapokhoz szükséges önrész előteremtésének lehetőségeiről tartott előadást.
A Szemerja-patak közelében valósulna meg az a családi kalandpark, amelynek első változatáról 2019-ben hallhattunk a befektetőtől, Sárkány Árpádtól, illetve a sepsiszentgyörgyi városvezetéstől. A terv az integrált városfejlesztési stratégia része.
Lovasversenyek, hagyományőrző bemutatók, színház és koncertek várják a közönséget június 20–22. között az Óriáspince-tetőn.
Június 21-én három sepsiszentgyörgyi múzeum változatos gyermek- és felnőttprogramokkal, tárlatvezetésekkel, várossétával, egy művészházaspár életművéről szóló előadással, sörkóstolóval és koncerttel várja nagyérdemű közönségét.
Elstartolt a Com’ON Sepsi hetedik kiadása, Sepsiszentgyörgy ifjúsági részvételi programja. Ennek égisze alatt 14–35 év közötti fiatalokból álló csoportok jelentkezhetnek saját ötleteikkel, közösségi kezdeményezéseikkel.
A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány immár másfél évtizede díjazza a legkiválóbb tanárokat és edzőket. A tizenötödik alkalommal tető alá hozott Mentor Gálán a kézdivásárhelyi Nagy-Babos Tamás is a tíz kitüntetett személy között szerepelt.
Ismét megnyílnak a kapuk a képzőművészet kedvelői előtt: az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája programsorozathoz Sepsiszentgyörgyön.
Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt ítélte börtönre a bíróság azt a zágoni férfit, akit az elmúlt héten tartóztattak fel a Kovászna megyei rendőrök.
Bejegyzetlen, sajátkészítésű utánfutót csatolt mezőgazdasági gépére egy ember Zabola térségében, eljárás indult ellene – közölte hétfőn a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Több mint félezer kisgyerek nyüzsgött, játszott és énekelt hétfőn délelőtt az 56-os emlékparkban Sepsiszentgyörgyön. Botlik, az ördög és Szőrmók, a Székelyföldi Legendárium figurái is elvegyültek közöttük.
Többnapos versennyel és színes programkínálattal zajlott le az idei nemzetközi fogathajtó verseny Oltszemen, amely egyúttal a romániai országos bajnokság második fordulója is volt.
szóljon hozzá!