
Elmondták, hogyan bánnának a pénzzel, most meg is kapták ehhez a tőkét. Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Közel 200 diák jelentkezett az idei, nyolcadik kiadású Pénzmágnes nevezetű versenyre, melynek során a három legjobban teljesítő diák készpénzjutalomban részesült. Az online pénzügyi vetélkedő pénteken, december 4-én zajlott, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, valamint a Magyar Mágnás Egyesület szervezésében.
2020. december 04., 21:452020. december 04., 21:45
Az eddigi években megszervezett Pénzmágnes – Kulcs a gyarapodáshoz című pénzügyi vetélkedő kétfordulós volt, de a járványügyi helyzetre való tekintettel, a szervezők úgy döntöttek, hogy idén csak egy fordulót indítanak, online. A verseny alatt a diákoknak tesztkérdésekre kellett válaszolniuk, meghatározott időegységen belül.
A tananyag – amelynek megfelelően tették fel a kérdéseket – elérhető volt minden regisztrált középiskolás számára a vetélkedő weboldalán – olvasható a szerkesztőségünknek elküldött közleményben.
A versenyzők nagyon szoros mezőnnyel zárták az idei év eredménylistáját, de mint minden versenyen, itt is meg voltak a mezőny legjobbjai.
A VIII. kiadású megmérettetés dobogójának legfelső fokára Péter Ákos, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium tanulója állhatott, a második helyezett Bedő Gabriella Éva, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tanulója lett, a harmadik helyen pedig Székely Dávid, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákja végzett – számolnak be a szervezők.
Az első három hely tulajdonosai a versenyen elért eredményeikért pénzjutalomban részesültek: az első 300 eurót, a második 200-at, míg a harmadik helyezett 100 eurót vihetett haza.
A szervezők gratulálnak minden résztvevőnek az elért eredményért, és mindenkit arra bíztatnak, hogy jövőre se hagyják ki a Pénzmágnest, hiszen a vetélkedő célja olyan pénzügyi tudás átadása, mely segítheti őket a mindennapokban és felelős döntéshozatalban.
Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.
A fesztiválélmény megmarad, csak közben folyamatos matekozás zajlik: mire menjen el a napi keret? Egy nap Tusványoson könnyen elvisz 60–100 lejt, de tapasztalataink szerint a legtöbb fiatal igyekezett okosan beosztani a pénzét.
A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt szombaton 15 óra 13 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszter szerint a kormány az állások befagyasztásával és az egészségügyi dolgozók jövedelmének csökkentésével az állam védelmének egyik legfontosabb pillérét, az egészségügyi rendszert gyengíti.
A volt miniszterelnök tusványosi beszéde iránt nem lankadt az érdeklődés az előző évekhez képest. A Fidesz elnökét rengetegen hallgatták a nagyszínpad előtti téren, kormánykritikus molinókat, üzeneteket is emelve a magasba.
A szovátai szabadtéri színpadon adja elő a Bekecs Táncszínház vasárnap a Táncolva öröklődik című előadását.
A svájci Plan-les-Ouates településtől kapott adományba egy tűzoltóautót Erdőszentgyörgy.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Tusnádfürdő nem változott, ez továbbra is az a hely, ahol a magyarok nem csak beszélnek a jövőről, de próbálják azt megérteni – jelentette ki tusványosi beszédében Orbán Viktor, aki pártja jövőbeni szerepéről beszélt.
A 35. Tusványos szombati napján Tőkés László a romániai magyarság fogyatkozásáról, az autonómia ügyéről, Márton Áron örökségéről és Orbán Viktor nemzetpolitikájáról beszélt, történelmi és aktuálpolitikai párhuzamokat is felvonultatva.
szóljon hozzá!