
A 4S Street ezúttal akusztius koncertre várja rajongóit
Fotó: Beliczay László
Tizenegy együttes lép fel a hétvégén Gyergyószentmiklóson, az első alkalommal sorra kerülő Nyári Utcazene Fesztiválon. A városban több helyen szól majd a zene, minőségi szórakozást ígérnek a szervezők.
2019. július 03., 18:302019. július 03., 18:30
2019. július 03., 20:032019. július 03., 20:03
Az utcazene fesztiválok romantikája, hogy akár olyan szintű zenekarokat is láthatnak az emberek, akik több ezres tömegek előtt nagyszínpadokon is megállnák a helyüket, csak éppen kevéssé ismertek, nem jutottak el a figyelem középpontjába. Vannak köztük olyanok is, akiket egyelőre még kisszámú, de annál lelkesebb rajongótábor követ és fújja kívülről a dalaikat.
Senkit ne tartson távol az, ha ha valaki azt látja, hogy a Cloverfield, Camerata, Szuverén Krú vagy más olyan együttes koncertje várható, amelyről fogalma sincs, hogy kik is azok, és milyen zenét játszanak. Lehet, hogy éppen ez lesz az alkalom, amikor egy új kedvenc előadót talál magának.
A Gyergyószentmiklósi Művelődési Ház előtti téren, a Szent István templom mellett a három említett zenekar mellett hallhatók lesznek még a következő együttesek: Rafters, Kalandor, Age of Blasters, Full Screen, Szabó Zsolt Quintet, Kentaur Soul, Hit Factory és a Versus – ismertette az ötletgazda Alin Nicuță. Elmondta:
Esténként a Living Gardenben ( a művelődési ház udvarán) folytatódik a buli. Pénteken a Mulligan Tree és a Teddy Queen, szombaton pedig a fesztiválversenyt megnyerő együttes lép fel a 4S Street előtt, majd pedig a magyarországi Chain Bridge Pop koncertje zárja a fesztivált.
Az első gyergyószentmiklósi Nyári Utcazene Fesztivál egy olyan civil kezdeményezés, amely úgy jön létre, hogy semmiféle közintézmény támogatására nem számíthat. Gyergyói zenészek ötletéből és az Ifitéka ifjúsági szervező iroda, valamint más önkéntesek hozzájárulásával születik meg, helyi támogatók segítségével.
A fellépőknek érdemes jól teljesíteniük, hiszen 500 eurós díjat visz el az első helyezett, de az itteni siker belépő egyben a Siculus Fesztiválra is, ahol tovább lehet gyarapítani a díjakat. Emellett komoly motiváció lehet az is, hogy a Szatmárnémeti utcazene fesztiválon is bemutatkozhatnak azok, akik itt elnyerik a zsűri tetszését, akiknek kilétét nem fedték fel a szervezők.
Pénteken 14 és 19 óra között zajlanak az utcakoncertek, és este 9-től kezdődik a bográcsozással egybekötött zenélés a Living Gardenben. Antal Szabolcs, a fesztivál partnere, a Livig Garden vezetője elmondta: érdemes lesz megkóstolni az üstben készülő ételt, mert ezáltal a fesztivál támogatásához is hozzá lehet járulni.
Szombaton már reggel 10-kor megszólalnak az első akkordok, és 18 óráig szól a zene. A záróbuli 9 órától rajtol. Az esemény teljes programja megtalálható a fesztivál Facebook-oldalán.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.
A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
szóljon hozzá!