Képünk illusztráció
Fotó: Kristo Robert
Már telnek a medencék, elkészültek az napernyők – pénteken nyit a városi strand Székelyudvarhelyen – értesít a polgármesteri hivatal Facebook-bejegyzésében.
2022. június 08., 21:292022. június 08., 21:29
Javában zajlanak az előkészületek a székelyudvarhelyi városi strandon. Mint a bejegyzésben írják, a belépődíj ára tavalyhoz képest változatlan lesz, így a gyermekeknek (18 éves korig) és a nyugdíjasoknak 16–19 és 19–21 óra között 6 lejt kell fizetniük, egész napos jegyért pedig 10 lejt.
Ugyanennyibe kerül a strandolás a felnőttek 16–19, illetve 19–21 óra között, egész napra nekik pedig 15 lejt kell majd befizetniük.
Érvényesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.
Romániai középiskolásoknak és egyetemistáknak kínál lehetőséget az ING Hubs Romania és a Bukaresti Közösségi Alapítvány ösztöndíjprogramja, hogy pénzügyi támogatással vehessenek részt nemzetközi vagy országos versenyeken, illetve szakmai táborokban.
Ismét megszervezik a civil szervezetek vásárát Marosvásárhelyen május 10-én a város központjában. A 22. alkalommal megrendezendő esemény az évtizedek alatt fontos találkozóhellyé nőtte ki magát, ahol Maros megye civil szervezetei mutatkoznak be.
Jelentős lehűlés várható csütörtökig Románia nagy részében az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteki előrejelzése szerint.
Április végén, május elején nagy májusi cserebogár-rajzásnak lehettünk szemtanúi. Jó tudni azonban, hogy nem ártalmatlan rovarokról beszélünk: nagy károkat okoznak a mező- és erdőgazdaságokban egyaránt.
Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni bánásmód „jó gyakorlatának modellje” – jelentette ki az elnökválasztás második fordulóba jutott két jelölt csütörtök esti tévévitáján Nicușor Dan.
Egyre gyakoribbak a forgalmi dugók Székelyudvarhelyen, amelyek az elmúlt napokban tovább fokozódtak. A kora reggeli és délutáni órákban rendre csúcsosodó forgalmi nehézségeket több, párhuzamosan zajló infrastrukturális fejlesztés okozza.
A Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet számára május az ápolók hónapja, amikor kiemelt figyelem irányul azokra, akik nap mint nap mások testi-lelki jólétéért dolgoznak. Ennek keretében rendezték meg az Ápolók konferenciáját.
Az elnökválasztás második fordulójába került két jelölt, George Simion (AUR) és Nicușor Dan (független) csütörtök este először vitáznak a tévékamerák előtt.
szóljon hozzá!