
Fotó: Mekliz Fotó
Rákász Gergely koncertorgonista a tavasz egy részét – immár hagyományosan – Erdélyben tölti, ahol többállomásos turné keretében találkozik a közönséggel. A Lords of the Organ hatodik évada a Parádé és Pompa nevet kapta, ezúttal pedig az orgona show-arcát mutatja be.
2023. április 22., 09:462023. április 22., 09:46
A turné során bemutatják Rákász Gergely új, egyedi, Future Organ nevű hangszerét is, amely megjelenésében egy távoli galaxis felé induló kecses űrhajót idéz, hangzásában pedig a legnagyobb katedrálisok szent csendjeitől az ott felállított gigászi hangszerek morajló hangtömegéig mindent a hallgatók elé tár. A bensőséges nyugalmat az újonnan megjelent Organ Meditation című lemezről vett Bach- és César Franck-idézetek teremtik meg, majd Vivaldi A négy évszakából a gazdag és bohém Ősz tétel csendül fel, allegorikusan ábrázolva a megérdemelt munka gyümölcsét, a vadászat örömét és a borivás veszélyeit. A Gladiátorok indulójával az ókori Róma cirkuszaiba, Sir Edward Elgar Parádé és Pompájával a királynő előtt tetszelgő angol tisztek elegáns felvonulásaira, Antonin Dvořák Largójával pedig az Újvilágba „látogatunk el”.
A koncert vendégművésze Dénes Dorottya sepsiszentgyörgyi csellista, a Rákász Gergely Alapítvány fiatal tehetsége. A 2018-ban létrehozott civilszervezet fiatal tehetségeket karol fel, és Magyarország határain túl élő magyar közösségek számára szervez koncerteket.
Az erdélyi turné állomásai:
május 12., péntek: Brassó, szecselevárosi multikulturális központ (jegyek elővételben a Pilvax vendéglőben, illetve a Frézia Mánia virágüzletben, Négyfaluban);
május 13., szombat: Székelyudvarhely, mozi (a néptáncműhely pénztárában);
május 14., vasárnap: Gyergyószentmiklós, örmény katolikus templom (a turisztikai információs irodában);
május 15., hétfő: Marosvásárhely, kultúrpalota (a kultúrpalota jegypénztárában);
május 17., szerda: Csíkszereda, református templom (a Szakszervezetek Művelődési Háza pénztárában);
május 19., péntek: Kovászna, református templom (a művelődési házban);
május 20., szombat: Kézdivásárhely, Vigadó Művelődési Ház (a Vigadó jegypénztárában);
május 21., vasárnap: Sepsiszentgyörgy, Gyöngyvirág utcai református templom (a kulturális szervezőirodában).
Egy jegy ára 40, illetve Kovásznán 30 lej.
Különleges helyzetben vannak a gyergyóremeteiek: az új hulladékgazdálkodási rendszerben nekik nem kell ugyan új szerződéseket kötniük, de aki többet szemetel, annak ott is többet kell majd fizetnie. Közben várják a korábban megígért új út építését.
Sorin Grindeanu szerint az előre hozott parlamenti választások kedvezőtlen forgatókönyv Románia számára, de a Szociáldemokrata Párt (PSD) felkészül erre lehetőségre.
Több mint 20 ezer munkahelyet kínált 1370 munkaadó a végzősöknek szervezett országos állásbörzén – közölte hétfőn az Országos Munkaerő Ügynökség. Az intézmény adatai szerint a rendezvényen eddig 5135 álláskeresőnek ajánlottak munkát a helyszínen
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem kíván a Szociáldemokrata Párttal (PSD) közösen kormányozni, ugyanakkor fontolóra veszi Luca Niculescu kabinetjének megszavazását – jelentette ki hétfőn a szenátus elnöke, Mircea Abrudean.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) állandó tanácsa hétfői ülésén felhatalmazta a párt vezetőségét, hogy folytassa a tárgyalásokat Luca Niculescu kijelölt miniszterelnökkel a kormányalakításról és a kormányprogramról – jelentette be Sorin Grindeanu.
A Hargita megyei hegyi csendőröket gyakran riasztották medvék miatt, de ezen kívül eltévedt embereket is kerestek, és az erdei termények illegális gyűjtését is megpróbálták visszaszorítani. Az alakulatnak idén 19 esetben kellett beavatkoznia.
A Deloitte Property Index 2026 éves elemzése szerint Romániában emelkedtek a legnagyobb mértékben az ingatlanárak Európában 2025-ben, az árszint 14,4 százalékkal nőtt az előző évhez képest, az átlagos négyzetméterár 1917 euróra emelkedett.
Idén augusztusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,4-szerese volt az élve születésekének – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök hétfőn kijelentette, hogy Romániának haladéktalanul teljes jogkörű kormányra van szüksége, mert a romániaiakat érintő konkrét problémák sürgős megoldást igényelnek.
Elena Mateescu, az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vezérigazgatója Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter kijelentéseire reagálva vasárnap este határozottan cáfolta az intézmény költségvetési visszaéléseivel kapcsolatos vádakat.
szóljon hozzá!