
Fotó: Gábos Albin
A tizenharmadik apostolnak is nevezett Szent Pál megtérését ünnepli január 25-én a katolikus egyház. Emléknapja, a szentírási történetre utalva pálforduló; a néphitben időjárás-, termés- és haláljósló hiedelmek, szokások fűződnek hozzá.
2020. január 23., 10:542020. január 23., 10:54
A Damaszkuszba menekült Krisztus-tanítványok ádáz üldözője, a tarsuszi farizeus, Saul, úton feléjük a mennyei fényességtől leesett a lóról, Jézus pedig megkérdezte tőle: „miért üldözöl engem?” Az Úrral folytatott párbeszéd élményének hatására élete megváltozott, és a kereszténység legnagyobb térítő apostolává vált. A későbbiekben nevet váltott, és római nevét, a Paulust használta. Az ünnep ennek a lelki fordulatnak állít emléket. Egyik legnagyobb érdeme, hogy minden népnek egyenlő jogokat hirdetett Krisztus üdvözítő tervében, ezért a népek apostolának is nevezik.
„Jóra fordulásának” ünnepén a régiek úgy tartották, hogy a tél ellenkezőjére fordul, elviszi a jeget, vagy hoz. Annyi hó fog esni még, amennyire a pajtába besüt a nap. Ha pedig fényes Szent Pál, / Minden termés szépen áll. / Ha Pál fordul köddel, / Jószág hullik döggel.” Úgy tartották: Pálnak fordulása, fél tél elmúlása, azaz,
A csíkpálfalvi plébániatemplomban a vasárnap a 12 óra 30 perctől kezdődő búcsús szentmise főcelebránsa Tamás József nyugalmazott püspök lesz, a homíliát Csintalan László ny. plébános mondja. A liturgiát az Erdélyi Mária Rádió élő adásban közvetíti.
Általában az éjszakai, illetve a hajnali órákban szokott érkezni az ország Ukrajnával határos területeihez közel a légiriasztás. Vasárnap ez korábban, már az esti órákban megérkezett.
Felmelegedés várható a következő napokra, néhol erősebb, de az ország legnagyobb részén mérsékelt széllökésekkel. Erdély keleti medencéiben azonban hűvösek lesznek az éjszakák.
Egy sofőriskola tanulóját szúrták ki a rendőrök, amint alkoholos befolyásoltság alatt vezetett a gyakorlati óráján Giurgiuban. Az oktató jogosítványát felfüggesztették 90 napra, valamint megbírságolták közel 2000 lejre.
Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
szóljon hozzá!