
Illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
„Az ötszázéves reformációi jubileum alkalmából ötszáz kilométeres biciklis zarándokútra készülünk Udvarhelyről Vizsolyba” – újságolta a program ötletgazdája és szervezője Bereczki-Orbán Zsolt, a székelyudvarhelyi-szombatfalvi református gyülekezet lelkipásztora. A két település közötti út azért is érdekes, mert a távolság autóúton ötszáz kilométer (± 5 km). Az Igezarándoklat szeptember 2-án kezdődik és szeptember 9-én ér véget.
2017. augusztus 15., 19:212017. augusztus 15., 19:21
Minden napnak lesz egy központi témája, ugyanakkor minden napot egy-egy történelmi személyiségnek szentelnek: Jeromosnak, Augustinusnak, Kálvinnak, Melius Juhász Péternek, Bethlen Gábornak, Misztótfalusi Kis Miklósnak, a Rákócziaknak, illetve Károli Gáspárnak. A Szentírás nyelve szerinti elmélkedéstémák a héber, a görög, a latin, illetve a magyar fordításokra fókuszálnak, a zarándoklat második részében pedig a szeretetre, szolgálatra, csendre, illetve az örömre figyelnek.
A fizikai teljesítmény és a szellemi, lelki élmények mellett a résztvevők szeretnénk egy nagyobb célt is felvállalni – részletezte a lelkipásztor. Céljuk, hogy ötszáz Bibliát (akár teljest, akár az Újszövetséget és Zsoltárokat) vásároljanak, majd azokat térítésmentesen olyan családokhoz, személyekhez juttassák el, akik még nem rendelkeznek Szentírással.
A cél megvalósításáért olyan, tizennyolc életévüket betöltött gyülekezeti tagokat várnak, akik napi 70–80 kilométert tekernének. Ugyanakkor támogatókat keresnek: gyülekezeteket, vállalkozókat, jókedvű adakozókat.
Zarándokúton
A Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye ifjúsági programjának részét képező programsorozat az Erdélyi IKE és a szervezők reménye szerint a Kálvin Kiadó együttműködésével valósulhat meg. A szeptember 2-án kezdődő zarándoklat a Régen, Sajószentandrás, Válaszút, Zsibó, Tasnád, Nyírbátor Tiszaladány, Vizsoly, illetve Gönc útvonalon halad. A szállás református parókiákon, illetve gyülekezeti vendégházakban lesz.
Egy lehallgatott beszélgetésben Călin Georgescu azt mondta Ionel Rusen üzletembernek: az volt a küldetése, hogy „leleplezze az egész rendszert”, végül pedig George Simiont is.
A Hargita Megyei Katonai Központ ismételten felhívja a tartalékosok figyelmét, hogy szeptemberben is zajlik a katonai nyilvántartásban szereplő adatok frissítése Hargita megyében. A folyamat novemberben is folytatódik.
Megvolt a szezon első havazása keddre virradóan a Transzfogarasi úton. Egyelőre nem volt szükség a hóeltakarító gépek bevetésére.
Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.
Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.
Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.
Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.
Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
szóljon hozzá!