
Fotó: Haáz Vince
A 2018-as évre szóló helyi adókról és illetékekről, valamint a közalkalmazottak fizetésemeléséről is döntöttek novemberi soros marosvásárhelyi tanácsülésükön az önkormányzati képviselők.
2017. november 23., 18:472017. november 23., 18:47
A magánszemélyek jövő évi lakásadója nem változik, a jogi személyek kevesebbet fognak fizetni.
A virágkertészet alkalmazottai jelenlétükkel akarták nyomatékosítani kérésüket, hogy ők – akik eddig nem voltak közalkalmazottak, szerződéssel dolgoztak – is részesüljenek a közalkalmazottakra vonatkozó fizetésemelésben.
Fotó: Haáz Vince
Ezt a kérdést első napirendi pontként tárgyalták. Hermann Mark Christian, a Szabad Emberek Pártjának (POL) tanácsosa többek között azt tette szóvá, hogy méltánytalannak tartja, hogy a városháza szakigazgatói, főépítésze és osztályvezetői 10 ezer lejes havi bért kapjanak. Kérte, hogy a vezető tisztségben levők fizetését 25 százalékkal csökkentsék.
Radu Bălaș (POL) azt hangsúlyozta, hogy
Végül tanácsosok többsége az eredeti határozatot fogadta el. Ez az általános fizetésemelés 5 millió lejes többletkiadást eredményez jövőre a városnak.
A jövő évi adókról és illetékekről is szavaztak a csütörtöki tanácsülésen. Peti András (RMDSZ) azt javasolta, hogy csökkentsék a jogi személyek számára megszabott épületadót, jelentős kedvezményt biztosítva számukra, s szintén kedvezményt biztosítsanak a műemlékek tulajdonosainak és a civil szervezeteknek. Radu Bălaș – aki magáncég tulajdonosa, és részesül majd a kedvezményben – szóvá tette, hogy ez a jogi személyeknek biztosított adókedvezmény jelentős jövedelemkiesést jelent a városházának, hiszen előzetes számítások szerint a cégek 9,5 millió lejjel kevesebbet fognak befizetni, mint idén.
– hangoztatta Bălaș. Ennek ellenére a többség megszavazta.
Az ülést hosszú vita és személyeskedés után megszakították, így nem került sor minden napirendi pont megszavazására, például nem tárgyaltak az állatkerti belépőkről sem.
Egy hete eltűnt kamaszlányt keres a Maros megyei rendőrség.
A csütörtök délutáni viharkárok elhárításában Marosvásárhelyen is több helyszínen szükség volt a tűzoltók munkájára.
Román, illetve ukrajnai bűnözők informatikai és vagyon elleni bűncselekményeit vizsgálta ki egy nemzetközi nyomozócsoport, melynek három Maros megyei rendőr is tagja volt.
Nagy mennyiségű csapadék hullt rövid időintervallum leforgása alatt Csíkszeredában és környékén csütörtök délután. A nagy mennyiségű csapadékot nem mindenhol tudta elnyelni a vízelvezető rendszer. Fotókon mutatjuk a vihar utáni állapotokat.
Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak várhatóan a következő napokban csökkenni kezdenek, amint a vállalatok elkezdik eladni az alacsonyabb áron vásárolt készleteket.
Udvarhelyszék után Csíkszékre is lecsapott az vihar csütörtök délután. Rövid idő leforgása alatt nagy mennyiségű víz zúdult le, amit helyenként nem tudott elnyelni az esővíz-elvezető rendszer.
Az utóbbi hetekben több kiskorú is baleset áldozata lett, amelyek elkerülhetőek lettek volna. A rendőrség a kellő óvatosság és körültekintés fontosságát hangsúlyozza a szülők számára.
Udvarokat, pincéket árasztott el a nagy mennyiségű esővíz a csütörtök délutáni felhőszakadás következtében Udvarhelyszéken.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,6 százaléka vett részt csütörtökön a szaknak megfelelő választható tantárgyból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
A minap történt, közfelháborodást keltő kutyabántalmazás ügyében újabb információkat kaptunk az azt nyilvánosságra hozó, Forró Bélától: nem a kutya gazdája a hibás, vagy nem úgy, ahogy első pillantásra gondolni lehetne.
szóljon hozzá!