
Illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Öt autó ütközött össze szombaton délelőtt a 11-es országúton, Kézdivásárhely közelében. A balesetben három személy könnyebben megsérült – tájékoztat közleményben a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
2017. december 23., 22:332017. december 23., 22:33
2017. december 23., 22:352017. december 23., 22:35
Öt autót érintett a szombat délelőtti baleset, amely Kézdivásárhely közelében, a 11-es országúton történt. A rendőrségi vizsgálatok szerint az ütközések a nem megfelelő követési távolság miatt következtek be:
aztán az ütközések következtében az egyik autó átsodródott az ellentétes irányú sávra, ahol nekiment egy másik, szabályosan közlekedő gépjármű.
A baleset következtében három ember könnyebben megsérült, két nő, egy 35 és egy 65 éves, valamint egy hétéves kislány. A sofőrök mindegyikénél elvégezték az alkoholszondás vizsgálatot, ám mint kiderült, egyikük sem fogyasztott alkoholt, mielőtt a volánhoz ült volna. Az ügyben eljárást indítottak gondatlanságból elkövetett testi sértés címén.
A rendőrségi közleményben ugyanakkor felhívják az autósok figyelmét a megfelelő követési távolság betartására, illetve a tervezett manőverek időbeni jelzésének szükségességére.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
szóljon hozzá!