
Fotó: Vargyasi Levente
Országos szinten nincs összehangolt koncepció a turizmus fejlesztésére – állapította meg Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke kedden, amikor átadta három, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán végző fiatalnak a Háromszék turizmusáról írt szakdolgozatáért megítélt ösztöndíjat.
2017. szeptember 12., 21:332017. szeptember 12., 21:33
Márciusban a Turizmus Éve nyitókonferencián Tamás Sándor és Fosztó Mónika a BBTE Közgazdaságtudományi Kara Üzletigazgatási Tanszékének sepsiszentgyörgyi vezetője partnerszerződést írt alá.
Fotó: Vargyasi Levente
Tamás Sándor kiemelte, azt szeretnék, hogy a turizmusban érdekelt fiatalok aktívan bekapcsolódjanak a térség idegenforgalmi körforgásába, ezért folytatják a programot. Rámutatott, Háromszék turizmusának fejlesztési rendszerét több olyan tényező alkotja, amelyeket az elmúlt években a megyei tanács felvállalt: az alárendeltségükbe tartozó sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola báros, szakács és pincér.- képzéseket szervez, infrastrukturális beruházásokat eszközölnek, építik a kommandói ifjúsági tábort, próbálják erősíteni és tartalommal feltölteni a magánszektort.
Fotó: Vargyasi Levente
A három díjazott közül Nagy Enikő az URIK (Uzon, Réty, Illyefalva és Kökös) kistérség turisztikai és gazdasági fenntartható fejlődését tanulmányozta, Réti Szende Borbála a Kovászna városi turisztikai információs központ tevékenységét vizsgálta, javasolta a Kovászna és Kommandó közötti keskeny nyomtávú gőzmozdony felújítását, dokumentumfilm készítését, vadaspark létrehozását a Tündérvölgyben, valamint wellness központ kialakítását. A miklósvári Demeter Norbert Miklósvár falusi turizmusának turisztikai lehetőségeit tárta fel.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.
szóljon hozzá!