
Egy autós és egy gyalogos került konfliktusba az elmúlt hét végén a csíkszeredai Petőfi utcában – az ellentmondásokkal tarkított történet során a gyalogos ököllel ütötte be az autó szélvédőjét. A gyalogos szerint ő áldozat, bár rongálásért folytat ellene eljárást a rendőrség. A sofőr viszont arról mesélt, hogy a férfi torkon ragadta, fenyegette őt, szitkozódott, mielőtt még a szélvédőt betörte volna.
2010. augusztus 31., 15:472010. augusztus 31., 15:47
2010. augusztus 31., 18:332010. augusztus 31., 18:33
Előre kell bocsátani, hogy a történet nem közúti balesethez kapcsolódik, bár a szerkesztőségünket megkereső csíkszeredai B. Ádám szerint a szélvédő betörése ennek következménye.
„Pénteken, augusztus 28-án a Petőfi utca sétálószakaszán láttam, hogy egy autó egy járókelőt meglökött, miközben az utcában gyorsan haladt. Lefényképeztem, ezután az autó elállta az utat, és vezetője számon kérte, hogy milyen alapon fényképeztem le” – mesélte a férfi. „Azt mondtam, ez közterületen történt, ehhez nem kell engedély” – tette hozzá.
Nem sokkal később a Petőfi és a Szentlélek utca kereszteződésénél, a konzulátus szomszédságában folytatódott a történet. B. Ádám szerint ő a gyalogátjárón akart áthaladni, amikor az autó elállta az útját: „Meg akartam kerülni, de hátramenetben jött tovább, amikor ismételten meg akartam kerülni, tovább tolatott. A harmadik alkalommal felgyorsított, és megütött az autóval, úgy, hogy az egyik kerék átment egyik lábujjamon, véraláfutást okozva” – mondta el a férfi. Ekkor törte be kézzel az autó hátsó szélvédőjét B. Ádám, szerinte ez az autó által okozott sérülés következménye. A férfi bal karja megsérült, kijöttek a mentősök, a rendőrök, akiket a 112-es segélyhívó számon értesítettek. A sérültet kórházba vitték, ő viszont nem érti, hogy miért nem közlekedési vétség ügyében nyomoz a rendőrség, és miért lett ebből bűnügy, amelyben őt rombolással, ütéssel, és más erőszakos cselekményekkel gyanúsítják.
,,Torkon ragadott, sértegetett\'\'
A személygépkocsi vezetője, G. Sorin által elmondottak jelentősen különböznek az előbbiektől. „A Petőfi utca egyik vendéglátóhelyén dolgozom, ezért voltam az utcában az autóval. Amikor lefényképezett egy férfi, megkérdeztem, miért tette, erre románul így förmedt rám: Hagyd, majd elintézlek én! Megkértem, mondja el, miért fényképezett, erre azt mondta, hogy a rendőrségnél dolgozik, és ha kell, megmutatja az igazolványát is. Benyúlt az autóba, és torkon ragadott, miközben sértegetett és szitkozódott, ekkor leütöttem a kezét. Magából kikelve kiabált, szitkozódott. A Lejtő utcán kihajtva a Szentlélek utcában, a konzulátussal szemben láttam jönni a járdán, odahajtottam, és megkérdeztem, miért tette ezt, és beszélgessünk. Ismét hangosan szitkozódott, és azzal fenyegetett, hogy ő majd elintéz engem, mert magas szintű ismeretsége van. Ezután hátrakerült az autó mögé, és ököllel beütötte az ablakot” – mesélte a sofőr, aki ezután eltávozott, elmondása szerint a rendőrségre, hogy panaszt tegyen. Útközben találkozott egy rendőrrel, akinek elmondta a történteket.
„A rendőr visszatért, és az ő jelenlétében is fenyegetett, ezután hívtam a 112-es segélyhívó számot” – tette hozzá G. Sorin. A fiatalember nem érti, mivel szolgált rá a férfi agresszivitására, ő úgy véli, csak azért hibáztatható, hogy a sétálóutcában autózott. A betört szélvédő cseréje egyébként 500 lejbe került.
Tanúk is vannak
Mint Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője elmondta, a G. Sorin által elmondottakat tanúk is megerősítették, beleértve azt is, hogy B. Ádám torkon ragadta őt. Az eset körülményeinek kivizsgálása folytatódik, viszont a szélvédőt betörő férfi ellen rombolás, ütések és más erőszakos cselekmények gyanújával folyik vizsgálat – erősítette meg a rendőrségi szóvivő.
Bedobták a labdát – szalagvágás helyett ily módon avatták fel csütörtökön a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola új tornatermét. A sportlétesítményt tizenöt éve álmodták meg, majd hat éve kezdték el építeni, hogy mostanra elkészülhessen.
Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.
A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.
A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.
Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.
Kiemelkedő volt a műtéti tevékenység a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban az elmúlt évben: több mint kilencezer alkalommal végeztek operációt.
Fordulatos és eredményekben gazdag évet zárt 2025-ben a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház – értékelte Konrád Judit, az intézmény menedzsere.
Soron kívüli ülésen döntött pénteken a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület a költségvetési többlet felhasználási módjáról, amelyet ebben az évben fejlesztésekre fordítanak. A megtakarítás a működési költségekből származik.
Egy kidőlt fa miatt teljesen megbénult a közúti forgalom egy időre a Hargitafürdő területén áthaladó megyei úton csütörtök délután. A csíkszeredai önkéntes tűzoltók távolították el a fát, azóta újraindult a forgalom mindkét irányban.
A télies időjárás miatt rövid ideig korlátozták a 7,5 tonnánál súlyosabb teherautók közlekedését Szépvíz és Gyimesközéplok között a 12A jelzésű országúton. A korlátozást 14 óra 30 perc körül oldották fel.
szóljon hozzá!