Összegyűlt a cikluskezdő osztályok elindításához szükséges diáklétszám

A szülők a Forgatagon is iskolájukért dolgoztak – jelentkezőket toboroztak az osztályok elindításához •  Fotó: Boda L. Gergely

A szülők a Forgatagon is iskolájukért dolgoztak – jelentkezőket toboroztak az osztályok elindításához

Fotó: Boda L. Gergely

Szerdán hajnalban vitték el Bukarestbe a Nunciushoz a Római Katolikus Teológiai Gimnázium szülői közösségének képviselői a cikluskezdő osztályokba jelentkező gyerekek neveit tartalmazó listát. A szülők remélik, hogy miután a miniszter is megkapja az igénykéréseket, engedélyezi a nulladik, az ötödik és a három kilencedik osztály elindítását.

Hajnal Csilla (R)

2017. augusztus 30., 20:142017. augusztus 30., 20:14

2017. augusztus 30., 20:262017. augusztus 30., 20:26

A katolikus iskola szülői közösségének képviselői kedden éjjel indultak, és szerda reggel adták át Bukarestben a pápai nagykövetnek a cikluskezdő osztályok igénylését igazoló szülői kérésekkel együtt a tüntetéssorozatuk kiáltványát, illetve több mint 3500 támogató aláírást.

Csupán öt nap állt a szülői közösség rendelkezésére, hogy összegyűjtse a cikluskezdő osztályok elindításához szükséges diákokat, amelyet feltételként szabott meg a miniszter azok elindításával kapcsolatban. A pápai nagykövetet szóban értesítette Liviu Marian Pop tanügyminiszter az elmúlt héten arról, hogy amennyiben összegyűl a diáklétszám, elindulhatnak az osztályok.

A felekezeti iskola szülői közössége sokat dolgozott azon, hogy a jelentkezők listája szerdán a pápai nagykövet, illetve a miniszter asztalán lehessen.

Kedd estig az előkészítő osztályba 27, az ötödikbe 16, a kilencedik teológia osztályba 26, a társadalomtudományba 25, a természettudomány osztályba pedig 19 tanulót írattak be.

Zsigmond Imola, a szülői közösség egyik képviselője, aki személyesen részt vett a listák leadásánál, lapunknak azt nyilatkozta, amint megkapják a hivatalos választ az iktatott igénykérésükre, minden szülőt felhívnak telefonon, és értesítik a döntésről.

Idézet
Úgy érzem, hogy az egész szülői közösség nevében kijelenthetem: a nunciusnak nem csak szívügye, de tesz is a katolikus iskola diákjaiért

– fogalmazott Zsigmond Imola.

„Úgy tudom, hogy a miniszter azt mondta, amint megkapja a jelentkezők listáját, azonnal dönt. Reméljük, hogy ehhez tartja magát” – mondta lapunknak Székely Szilárd, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium ideiglenesen kinevezett igazgatója. Hozzátette, kissé zavaros az egész iskolaügy, ugyanis ha a minisztérium döntése alapján el is indulhatnak a cikluskezdő osztályok, kérdés, hogy lesz-e ahol? A tanfelügyelőség úgy kezeli az ügyet, hogy a táblabíróság döntése alapján visszakerülhetnek az osztályok az Unirea Főgimnáziumba, illetve a Bolyaiba – tette hozzá Székely Szilárd.

Mint beszámoltunk róla, néhány unireás szülő beadványa alapján a bíróság visszamenőleg felfüggesztette a tanfelügyelőség 2015. évi 1385-ös határozatát, amely a Bolyaiba járó katolikus és az Unirea Főgimnáziumba járó osztályok diákjait a szülők kérésére átcsoportosította az újonnan alakuló katolikus iskolába. Ennek felfüggesztése azt jelenti, hogy a katolikus iskolás osztályok visszakerülhetnek a fent említett tanintézetekbe.

A helyzetet az is bonyolítja, hogy a legtöbb osztály már végzett azok közül, amelyek máshonnan jöttek át, a katolikus iskola legtöbb jelenlegi osztályainak diákjai már mind katolikus iskolásokként kezdtek, nem máshonnan jöttek át. A szülői közösség múlt héten azért kezdte el tüntetéssorozatát a prefektúra előtti parkban, hogy szeptember elsejéig választ kapjanak az illetékes intézményektől iskolájuk sorsával kapcsolatban.

Csütörtökön van a tüntetés utolsó napja.

Kedden a nép ügyvédjéhez fordult a cikluskezdő osztályok betiltását előíró tanfelügyelőségi határozat és a diákokat ért jogsértések miatt a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium szülői közössége. A szülői közösség képviselőjeként Csíky Csengele nevében benyújtott, a nép ügyvédjének marosvásárhelyi irodájában iktatott beadvány többek között arra hívja fel az ombudsman figyelmét, hogy a tanfelügyelőség 70-es számú határozatával megfosztotta a szülőket azon joguktól, hogy meggyőződésük szerinti tanintézetbe írassák előkészítő, ötödik, illetve kilencedik osztályos gyerekeiket. Emlékeztetnek, hogy Románia alkotmánya 29. cikkelyének 6. bekezdése biztosítja a szülőknek azon jogát, hogy saját meggyőződéseiknek megfelelően iskoláztassák gyerekeiket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

A saját egészségük iránti felelősségre biztatják a hátrányos helyzetben élőket

A hátrányos helyzetűeket közelebb vinni a rendszerhez, egyúttal az egészséghez – ezt a célt tűzte maga elé a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és további négy partnere négy országból. Szerdán az eddigi eredményeket értékelték ki Mikóújfaluban.

A saját egészségük iránti felelősségre biztatják a hátrányos helyzetben élőket
2025. szeptember 10., szerda

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben, az egyik áldozat kiskorú

Két személy, egyikük egy 14 éves fiú, életét vesztette szerdán az 1C jelzésű országút Nagybánya és Miszmogyorós (Tăuții-Măgherăuș) közötti szakaszán bekövetkezett közúti balesetben, tájékoztatott Florina Meteș, a Máramaros megyei rendőrség szóvivője.

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben, az egyik áldozat kiskorú
2025. szeptember 10., szerda

Hatósági felügyelet alá helyezték a fiát lánccal az asztalhoz kötöző férfit

Két hónapra hatósági felügyelet alá helyezték kiskorúval szembeni rossz bánásmód és jogellenes fogvatartás miatt azt a Szeben megyei férfit, aki lánccal az asztalhoz kötözte és bezárta a házba tízéves fiát.

Hatósági felügyelet alá helyezték a fiát lánccal az asztalhoz kötöző férfit
2025. szeptember 10., szerda

Állami támogatást kapnak a gyümölcstermesztők és a bortermelők

Az Európai Bizottság 49,8 millió euró értékű sürgősségi támogatási csomagot javasolt hat uniós tagállam gyümölcstermesztő és bortermelő ágazatában tevékenykedő gazdálkodók számára, amelyből Románia 11,5 millió eurós támogatást kap.

Állami támogatást kapnak a gyümölcstermesztők és a bortermelők
2025. szeptember 10., szerda

Újabb rekordot döntött az arany ára

A Román Nemzeti Bank (BNR) árfolyama szerint egy gramm arany szerdán 508,6964 lejt ér, 2,2803 lei lejjel (0,45 százalékkal) többet, mint kedden (506,4161 lej). Ezzel a nemesfém ára újabb rekordot döntött.

Újabb rekordot döntött az arany ára
Újabb rekordot döntött az arany ára
2025. szeptember 10., szerda

Újabb rekordot döntött az arany ára

2025. szeptember 10., szerda

Árokba hajtott és egy oszlopot is kidöntött egy autó Sóváradon

Beton villanyoszlopot tört ki, és az útszéli árokban állt meg egy személyautó Sóváradon, szerdán délután.

Árokba hajtott és egy oszlopot is kidöntött egy autó Sóváradon
2025. szeptember 10., szerda

Románia és Magyarország is elítélik a lengyelországi drónincidenst

Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön.

Románia és Magyarország is elítélik a lengyelországi drónincidenst
2025. szeptember 10., szerda

Augusztusban közel nyolcvan százalékkal nőtt a környezetkímélő autók eladása Romániában

Idén augusztusban 15 043 új személyautót helyeztek forgalomba Romániában, 52,6 százalékkal többet, mint a tavalyi nyolcadik hónapban – közölte szerdán a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesülete (APIA).

Augusztusban közel nyolcvan százalékkal nőtt a környezetkímélő autók eladása Romániában
2025. szeptember 10., szerda

Nicușor Dan: szolidárisak vagyunk Lengyelországgal

Románia szolidáris Lengyelországgal, amely kedd este orosz drónokat semmisített meg a saját légterében, és hasonló helyzetben Románia „ugyanúgy fog reagálni” – jelentette ki szerdán Nicușor Dan államelnök.

Nicușor Dan: szolidárisak vagyunk Lengyelországgal
2025. szeptember 10., szerda

Segédeszközök vásárlására pályázhatnak a fogyatékkal élők

Közel 40 ezer lej értékű, segédeszközök vásárlására felhasználható elektronikus utalványra pályázhatnak rövidesen a fogyatékkal élők. A jelentkezés a módszertan elfogadását követően indul el.

Segédeszközök vásárlására pályázhatnak a fogyatékkal élők