Fotó: Andriesei Alexandru-Florin/Facebook
Kivizsgálást indított a csíkszeredai rendőrség, miután ismeretlen tettesek piros festékkel különböző – többek közt obszcén – ábrákat festettek a Hősök temetőjében álló emlékműre.
2018. május 06., 12:432018. május 06., 12:43
2018. május 06., 13:332018. május 06., 13:33
Az összefirkált emlékműről a közösségi hálón jelentek meg az első fotók, ezt követően a rendőrség hivatalból kivizsgálásba kezdett rongálás miatt – számol be az Agerpres.
Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőr-főkapitányság szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a rendőrség nyomon van, és
A fotó közösségi hálón való megjelenése után az ábrák egy részét letörölték az emlékműről.
A Hősök temetőjében álló emlékművet két évvel ezelőtt is lefestették, akkor a hatóságoknak sikerült azonosítani a tetteseket.
Megtörténhet, hogy mégsem tereli jogi útra a bérpótlékcsökkentések ügyét a Sanitas szakszervezet, ugyanis az egészségügyi minisztérium képviselőivel folytatott megbeszélésen ígéretet kaptak arra, hogy a szaktárca orvosolni fogja a helyzetet.
A Magyar Református Szeretetszolgálat 26 millió forinttal segíti a székelyföldi árvízkárosultakat. A támogatás jelentős része Parajdra, egyötöde pedig Nagyborosnyóra jut.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
A román légierő „az elrettentés és a védelem egyik erőssége az észak-atlanti szövetség keleti szárnyán” – állítja a védelmi minisztérium.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert, akit ötrendbeli – egy esetben folytatólagosan elkövetett – hivatali vesztegetés elfogadásával és pénzmosással gyanúsítanak.
Egy személyautó beszorult egy kamion pótkocsija alá Segesvár kijáratánál csütörtök délután. A Maros megyei tűzoltóság beavatkozására volt szükség a jármű kimentéséhez.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára.
Pénzt kap a Maros Megyei Múzeum és a Maros Művészegyüttes, akárcsak a megyei kórház – határozták el a Maros megyei önkormányzati képviselők csütörtökön. Jó híreket kaptak a nyárádszeredaiak és a balavásáriak.
Hét ló akadályozta a sepsiszentgyörgyi Borvíz utcai autós forgalmat csütörtökön délben. A Sugásfürdőre vezető útszakaszon gyakran találkoznak a városiak szabadon kószáló állatokkal.
A többit 8 év alatt fizetik ki.
2 hozzászólás