
Hat utcát újíthatnak fel a nagyfalusi részen
Fotó: Erdély Bálint Előd
Öt kilométernyi utat újíthatnak fel Szentegyháza nagyfalusi részén, miután közel húszmillió lejért pályázott sikeresen a helyi önkormányzat az Anghel Saligny-programban. A kis település vezetősége országszinten is az elsők között kötötte meg a projekt finanszírozási szerződését a kormánnyal, ráadásul már megfelelő kivitelezőket is talált.
2022. október 19., 16:062022. október 19., 16:06
2022. október 19., 19:592022. október 19., 19:59
Összesen 18,3 millió lejért pályázott sikeresen az Anghel Saligny-programban a szentegyházi önkormányzat, amelyből öt utcát – Hargita, Fenyő, Ady Endre, Bethlen Gábor, Dózsa György, Turista – fognak teljesen felújítani a település nagyfalusi részén – fejtette ki lapunknak Lőrincz Csaba helyi polgármester. Mint mondta,
Utóbbi is fontos, mert jelenleg nem tud két autó egyszerre áthaladni azokon.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A pályázat feltétele volt ugyanakkor, hogy kiépítik az ivó- és szennyvízhálózatot az út alatt, hogy a későbbiekben ne kelljen kárt tenni az elvégzett munkában. Ezt felvállalta a hivatal.
A polgármester közölte, különösen örül a kormánytámogatásnak, hiszen forgalmas utcákat érint a korszerűsítés, ahol sok gyerek gyalogosan közlekedik.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Lőrincz Csaba hangsúlyozta, különösen örül a nagy összegű támogatásnak, hiszen az előzetesen kiközölt szabályzat szerint kisvárosként csak hétmillió lejre lettek volna biztosan jogosultak. Arról is beszélt, hogy már idén elkezdhetik a terepen a kisebb munkálatokat, hiszen
Az elöljáró rámutatott, a hivatal csapatának köszönheti, hogy előre gondolkodva idejében elkészítették a megvalósíthatósági és kivitelezési terveket, így a közbeszerzési eljárást is korábban lefolytathatták.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A kivitelezővel úgy kötöttek szerződést, hogy az csak akkor lép érvénybe, ha biztos lesz a támogatás, de ezek mellett is jelentős önrészt kellett felvállaljanak a folyamatos drágulások miatt. „Lépnünk kellett, hiszen
Rendszeresen Bukarestben voltam a haladás érdekében. Azzal számoltunk ugyanis, hogy mielőbb el kell kezdeni a munkát, hiszen folyamatosan növekedik az építkezési anyagok ára, ráadásul ha későn hirdetjük meg a közbeszerzési eljárást, akkor az sem biztos, hogy egyáltalán találunk kivitelezőt” – magyarázta Lőrincz.
Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).
Őrizetbe vettek csütörtökön a rendőrök egy 54 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat kiskazánt lopott el egy épülő bukaresti tömbházból.
Kétbocsos anyamedve merészkedett egy brassópojánai sípályára fényes nappal, a hegyi csendőröknek kellett beavatkozniuk.
Oszlopnak ütközött, majd egy üzlet falának csapódott egy autó péntekre virradóan a Kolozs megyei Szászfenesen. Mint kiderült, a járművet vezető férfinek nincs jogosítványa.
Február 9-én kezdődik és március 1-jéig tart a sívakációk időszaka.
Az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben dolgozó Sanitas-tagok jó része az általános sztrájk megszervezésére szavazott, ezért a szakszervezet megkezdte a munkabeszüntetéssel járó tiltakozás előkészítését.
A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.
A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.
A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.
A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége.
szóljon hozzá!