
Megmentik a megsemmisüléstől a templomot
Fotó: Gálna Zoltán
Fületelke evangélikus templomát néhány éve még a teljes megsemmisülés fenyegette. Ma már tető védi az összeomlástól, a szakemberek pedig azon dolgoznak, hogy megfelelően helyreállítsák.
2018. augusztus 25., 13:412018. augusztus 25., 13:41
Fületelke Balavásár községhez tartozó, a Kis-Küküllő mentén, Egrestő után, a dombok közt meghúzódó kis falu, amelyben ma már csak néhány szász él, a többségüket a második világháború után telepítették ki Ausztriába.
A falu házai, utcái őrzik még az egykori szász település sajátosságait. A település központjában, a téren, ahol az egykori vásárokat tarthatták, arról érdeklődünk, hogyan juthatunk be az evangélikus templomba. A falubeliek szívesen útbaigazítanak, mutatják, melyik házba menjünk be, hol őrzik a templom kulcsát, majd azt is megtudjuk, hogy mehetünk egyenesen a templomba, éppen ott tartózkodik az illetékes. A templom előtt áll az egykori papi lak, fent a dombon, az egykori kőfal mellett szorosan az emeletes iskola.
A kapubástya ajtaja zárva, de megkerüljük, és ott állunk az egykori erődtemplom tornya alatt.
Körbejárjuk, óriási rések a falakon, bár a tetőn látszik, hogy nemrég javították. Kiss Lóránd restaurátortól megtudjuk, már nincs olyan állapotban, mint akkor, amikor elkezdték a javítását, akkor ugyanis, négy évvel ezelőtt még teteje sem volt.
Belépünk az oldalsó bejáraton, bent csak a falak, a boltívek, az ablakok formája emlékeztet az egykori gótikus templomra, arra az istenházára, amelyet vasárnaponként, vagy ünnepnapokon megtöltöttek az evangélikus szász hívek. Ahogy a restaurátortól megtudtuk, a ’70-es években beomlott a boltozat egy része, és az akkori gyülekezetnek nem volt pénze arra, hogy helyrehozza azt, így a papi lakban egy imatermet használtak.
Azóta
Évekkel ezelőtt egy fületelki származású osztrák férfi húzta meg a vészharangot, hogy le akarják bontani a templomot, amelyet már közel 50 éve nem használtak. Az Arcus Egyesülettel kapcsolatba lépve kezdték keresni a megoldást, hogy hogyan lehetne megmenteni. A restaurátorokból, művészettörténészekből, képzőművészekből álló egyesület felajánlotta, hogy elvégzi a templom kutatását, a dokumentációt pedig az egyház rendelkezésére bocsátja. Utólag kiderült, hogy az egyház is készíttetett egy szakvéleményt, amely szerint nem kell lebontani, mert nem jelent veszélyt az iskolára. Az indok ugyanis az volt, hogy ha a torony összeomlik, veszélybe kerülhet a közeli iskolaépület is.
Fotó: Gálna Zoltán
Az anyagiak előteremtéséről Kiss Lóránd elmondta, akárcsak a mesében az özvegyasszony garasa, kalapozásokból, viszonylag szerény adományokból és önkéntes munkából valósult meg az eddig elvégzett munka.
– tette hozzá a restaurátor, majd arról is beszélt lapunknak, hogy az egykori egyházi iskolában működik még egy összevont óvodai csoport és az összevont iskola. Az épületnek a működtetését és a javítását is az egyesület vállalta. Mivel az örökségvédelem és a művészeti oktatás a profilja, az egyesület ilyen jellegű táborokat, konferenciákat szervez, de nyitott bármilyen táboroztatásra, rendezvényre.
Az evangélikus egyháztól 50 évre bérbe vették, az egyezség pedig úgy szól, hogy vállalják, hogy nem meghatározott időn belül, de megpróbálják ezeket az épületeket megmenteni és használni, valamilyen funkciót adni nekik. Ez annyiban már sikerült is, hogy nem romosodnak tovább, és funkciót is kaptak. A templom befedése volt az első lépés, aztán az iskola következett. Ott egy olyan központot létesítettek, ahol húsz embert lehet elszállásolni és ellátni, étkezést biztosítani civilizált körülmények között. Most visszatérnek a templomhoz, annak megóvásához – avatott be a terveikbe Kiss Lóránd.
Egykor itt szószékről hirdetett igét a lelkipásztor
Fotó: Gálna Zoltán
A restaurátor elmondta, hogy nem feltétlenül a turizmus fellendítése a céljuk, de a templom látogatható, van helyi ember, aki kinyitja és megmutatja azt az érdeklődőknek. A kapubástyában egy kisebb, helytörténeti múzeumot is berendeztek. De, teszi hozzá, ez csak egy mellékes cél,
Érdeklődésünkre, hogy a falkutatás során találtak-e valami meglepőt, a szakember elmondta, a kapubástyának a reneszánsz díszítő festését fedezték fel, ami nem látszott, és amit mostanra restauráltak is.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
szóljon hozzá!