
Önsegítő csoportot indít a két pszichológus. Ők is átélték a szülés traumáját
Fotó: Barabás Ákos
Szülési traumát feldolgozó önsegítő csoportot indít május 15-én Szalay Zsuzsanna pszichológus és Tófalvi Beáta pszichoterapeuta. Ide olyan anyukákat várnak, akik nem tudták feldolgozni a szülés alatt vagy után szerzett negatív élményeiket. Május 12-éig lehet jelentkezni, és az elképzelés szerint az első tíz érdeklődővel be is zárul a kör. A találkozóra hetente egyszer kerülne sor, hat-nyolc alkalommal, és két órát szánnának rá.
2018. május 02., 18:222018. május 02., 18:22
A két szakember egyetemista kora óta ismeri egymást, de még soha nem dolgoztak együtt. „Megéreztem Beátában, hogy szívesen vezetnék vele csoportot” – mesélte Zsuzsa, akinek akkor támadt az ötlete, amikor egy cikket olvasott a témában. „Tudom, hogy a Mamo Egyesület folytat terhesgondozást, ahol átadják, amit az egészséges fejlődésről tudni kell,
– foglalta össze a célkitűzést. A probléma összetett – ezt próbáltuk meg körbejárni a két kezdeményezővel, akik testközelből ismerik a kérdést, és nyíltan beszéltek saját tapasztalataikról.
Másfelől sok nőben önfeláldozó késztetés van, ezért saját testét, szükségleteit, illetve a negatív élményt háttérbe szorítja csak azért, hogy gyereke ne legyen egyke – ami szintén nem a legegészségesebb hozzáállás.
Fotó: Barabás Ákos
Abban bízni, hogy az emlékek idővel halványulnak, és hogy a természet ezt okosan elrendezte, szintén becsapós. Zsuzsa szerint ugyanis ha oda kerül a nő – egy beugró kép vagy hang hatására is akár –, az elnyomott élmények aktiválódnak, és ezek automatikusan zajlanak, ráadásul kiszámíthatatlanok, vagyis „nem lehet tudni, mikor tér vissza, mint a bumeráng, sőt hatványozottan tér vissza, és felborítja az egész lelki egyensúlyt”. Nem beszélve arról, hogy akár egy normális lefolyású szülést is akadályozhat. Beáta szerint a negatív élményt az információhiány is okozhatja:
Ez akár egy egyszerű vizsgálat is lehet, ami az orvos számára rutinfeladat, de mert a páciens nem volt megfelelően, emberszámba menően felkészítve és lelkileg felkészülve, megijed, és erre a teste is reagál, történetesen akár a szülés folyamata is le tud állni.
Rossz élményt jelenthet még a kórházi bánásmód, főleg a minőségi idő hiánya a személyzet részéről. „Pedig nagy szükség lenne a bátorításra, a szupportív hozzáállásra, az is megelőzheti a helyzet súlyosbodását” – magyarázta Beáta.
Fotó: Barabás Ákos
A szülési trauma befolyásolhatja a gyerekhez való kötődést is, „hiszen nem tud ráhangolódni, teljes lényével a csecsemőre figyelni, mert annyira el van foglalva saját fájdalmával” – állítja Zsuzsa.
A szoptatás kérdése is nagy stresszfaktor lehet. A másik teher, hogy manapság az egész anyaság el van misztifikálva, holott a statisztika azt mutatja, kevesen – kb. egy a tízhez – élik meg úgy a szülést, ahogy ideális.
– magyarázta a szakember.
Fotó: Barabás Ákos
Lehet jelentkezni
A hivatalos keretek között működő önsegítő csoport első ülése május 15-én, kedden 17 órától lesz a Családsegítő Központ Tábor utca 3B/2. szám alatt található székhelyén. Zárt csoportról lévén szó menet közben nem fogadnak új tagot, ugyanakkor az itt elhangzottak bizalmasak, vagyis körön belül maradnak. Jelentkezni május 12-éig a 0743-315 012-es (Szalay Zsuzsanna), illetve a 0746-552 211-es (Tófalvi Beáta) telefonszámon lehet.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!