Olyan eseményt írnak be a lövétei Domus Historiába, amilyen soha nem volt a faluban

A szertartást a templomkertben óriáskivetítőn láthatják mindazok, akik nem férnek be a liturgikus térbe.

A Gyulafehérvári Főegyházmegye papnövendéke 2012 óta az Örök Városban végzi tanulmányait. Tavaly, a tanév kezdetén, október 10-én a római Szent Ignác-templom adott helyet a Pápai Német-Magyar Kollégium hallgatóinak a pap- és diakónusszentelési ünnepének. Stephan Ackermann trieri megyéspüspök, a kollégium egykori növendéke öt papot és öt diakónust szentelt, köztük Mihály András lövétei származású gyulafehérvári egyházmegyés kispapot. Erre az ünnepen szülőfalujából szép számmal zarándokoltak el: negyvenkilencen autóbusszal és kilencen repülővel érkeztek. Másnap a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában a szintén lövétei származású Fazakas Zoltán Márton csornai apát hálaadó ünnepi szentmisét mutatott be az újonnan szentelt diakónusért.

Útravalók

– Lövétén születtem és nevelkedtem, egy nagy katolikus egyházközségben, ahol fontosak a népi és a vallásos hagyományok. Ezek a hagyományok számomra nagyon élő és konkrét módon mutatkoztak meg, hiszen a családban természetes volt, hogy vallásos módon élünk. A szüleim mindig a tisztességre, a becsületes munkára és az egyenes életre neveltek.

ezért fontos feladatnak látom papként a családnak, mint legfontosabb közösségnek a védelmét és támogatását. Elmondhatom, hogy szülőfalumban olyan közösségben nőttem fel, amely nagyon összetartó és megtartó. Azt hiszem, hogy hivatásom is valahol abban gyökerezik, hogy nagyon sokan voltak, akik szeretetükkel és bizalmukkal kísértek engem. Szüleim mellett ott volt a rokonság és a barátok, akiknek nagyon sokat köszönhetek. A barátságok, melyek az iskolai évek alatt köttettek, máig megmaradtak, és megtartó erejük van.

Iskolás évek

– Az általános iskolát szülőfalumban végeztem, majd a középiskolát a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumban. Nagyon jó tanáraim voltak, akik nem csak az oktatásra, a tananyag átadására fektették a hangsúlyt, hanem a nevelésre is. Középiskolás éveim alatt nagyon megfogott a tanárok őszinte vallásossága: bár többféle felekezethez tartoztak, mindnyájan részt vettek a közös szentmisén, és az órák előtt is együtt imádkoztunk. Nagy benyomást tett rám az iskola lelki vezetőjének, Simó Gáspár atyának a határozott jelleme.

Hivatásív

– Már elég korán, az általános iskola hatodik vagy hetedik osztályában felmerült bennem a gondolat, hogy papi pályát válasszak. Először elvetettem a gondolatot, mert sok más dolog is érdekelt. De idővel egyre inkább erősödött bennem az érdeklődés a papság iránt, mondhatnám, hogy Isten egyre inkább hívogatott az Ő szolgálatára. Korábban is sokat ministráltam, jól éreztem magam a templomban. Szerettem a hittant is, megfogott a teológiai igazságok tanulmányozása, és szerettem volna a saját hitemet és lelki életemet elmélyíteni.

Természetesnek tartom, hogy a közösség, ahonnan származom, részt vesz a papszentelésemen, és ez akkor tud teljesen megvalósulni, ha otthon szentelnek. És ezzel valamiképpen a köszönetemet is ki tudom fejezni a közösség iránt, amely végig támogatott.

Jelmondata

– A 27. zsoltár első verse lesz a papi jelmondatom: Az Úr az én világosságom és üdvösségem. Ez a mondat, és tulajdonképpen az egész zsoltár egyfajta személyes hitvallás, amellyel kifejezem az Istenbe vetett bizalmamat. Úgy tapasztaltam meg Istent, mint aki folyamatosan vezet engem, és mutatja számomra az utat akkor is, amikor sötétben járok. Isten az számomra, akiben minden körülmények között bízhatok, és ha rá hagyatkozom, nem kell félnem semmitől, mert Ő megoltalmaz.

Hogyan tovább?

– A papszentelés után még két év tanulás vár rám a római Szent Anzelm bencés egyetemen, ahol liturgikát, azaz a szentmisével és más szertartásokkal kapcsolatos dolgokat fogok tanulni. Azután pedig majd itthon az egyházmegyében fogok tevékenykedni.