
Fotó: Vásárhelyi Hírlap
Az RMDSZ marosvásárhelyi választmánya június 22-i ülésén megerősítette a Vass Levente marosvásárhelyi RMDSZ-elnök által nevesített alelnöki csapatot.
2017. június 25., 11:052017. június 25., 11:05
A 48 választmányi tag közül jelenlevő 29 abszolút többséggel, alelnökönként 93-100 százalékig terjedő szavazatarányban erősítette meg az elnökség összetételét. Döntésük értelmében a nyolc alelnök közül hat személye már ismert: az ügyvezető alelnök Kali István, környezetvédelemért és fenntartható fejlődésért felelős alelnök Hajdu Zoltán, jogi és önkormányzatokért felelős alelnök Tóth Brezovszky Andrea, gazdasági, egyházügyekért, humán erőforrásért és munkavédelemért felelős alelnök Szabó Zoltán Győző, szervezésért és civil szervezetekért felelős alelnök Tubák Nimród, pénzügyért és szervezetépítésért felelős alelnök Szigyártó Zsombor.
A városi választmány csütörtöki ülésén arról is döntött, hogy az ifjúságért felelős alelnöki, illetve a turizmus és kultúra népszerűsítéséért és interetnikus kapcsolatokért felelős alelnöki tisztséget nyílt pályázat révén bárki betöltheti, aki pályamunkát ad le, és ezt az elnökség elfogadja. A pályázatokat a kabinet@vasslevente.ro e-mail címre lehet elküldeni. Pályázni fényképes önéletrajzzal és szakmai elképzelés leírásával lehet – tájékoztatott Vass Levente marosvásárhelyi RMDSZ-elnök sajtóirodája.
Országszerte, így Erdélyben is jelentős lehűlés lesz az elkövetkező kéthetes időszak első felében – áll az Országos Meteorológiai Szolgálat kéthetes, szeptember 21. és október 4. közötti időszakra vonatkozó időjárás-előrejelzésében.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos vezetősége hétfőn egyhangúlag úgy döntött, hogy nem fogják támogatni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kormányát.
Răzvan Leu hétfőn megerősítette, hogy az ő feljelentése nyomán vizsgálódik a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Călin Georgescu volt államfőjelölt csalási ügyében.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Moldovai Köztársaság mintájára községek önkéntes összevonását javasolja majd a kormányprogramban.
Csütörtök reggelig lehűlés, esők és szeles időjárás várható az egész országban, hétfőn pedig 24 megye egyes térségeiben erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lesz érvényben – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök azt fogja kérni a parlament vezetésétől, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább hatvan percig tartson.
Megállították hétfőn a forgalomban Călin Georgescut, majd rendőri kísérettel mogoșoaiai otthonába vitték – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres. A volt államfőjelölt lakásán a nyomozók egy csalási ügyben tartanak házkutatást.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
szóljon hozzá!